Miképpen vezetik magukat félre azok, akik nem hisznek?

Magasztos és Mindenható Urunk az áldott Koránban, melyet vezetésként küldött le nekünk szolgáinak, hírül adta, mi az ember teremtésének a célja. Az ember teremtésének célja az, hogy Magasztos Urunkat szolgálja, aki megteremtette és életben tartja őt. Isten, az egyik Korán-ájában ekképpen szól erről:

„…A dzsinneket és az embereket azért teremtettem, hogy Engem szolgáljanak.” (Korán, 51:56)
Egyes emberek azonban megfeledkeznek erről és előfordul, hogy más célokat tűznek ki maguk elé. Ha valaki emlékezteti őket azokra az Istenszolgálati formákra és szép viselkedésre, amelyekkel Isten elégedettségét kellene kivívniuk, bár tudják, hogy hibásak, mentségeket keresnek, becsapják saját magukat, hogy kibújhassanak a felelősség alól.

Mik azok az ürügyek, kifogások, amelyekkel az emberek félrevezetik magukat?

Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a kifogások és ürügyek, amiket az ember felhoz saját maga félrevezetésére, valójában a sátán által bevetett fegyverek, amiket a sátán arra akar felhasználni, hogy elfordítsa az embert Isten útjától, megakadályozza, hogy az ember elvégezze az Isten által előírt Istenszolgálatokat, és útjába akar állni annak, hogy az emberek a Koránban leírt helyes viselkedési formákat alkalmazva éljenek. Az alábbiakban néhány példa következik arra nézve, hogyan viselkednek azok az emberek, akik a sátán befolyása alá kerültek:

I. Azt hiszik azzal, hogy azt mondják „nem tudtam róla”, nem kell gondolkodniuk

Minden embernek van lelkiismerete, és minden ember képes arra, hogy tudatosan felfogja Isten létezését, a teremtés célját, és azt, hogyan kellene szolgálnia Istent. Vannak emberek, akik nem gondolkodnak el ezeken a fontos kérdéseken, ám ha saját érdekeikről van szó, nagyon is jól mérlegelnek és jó számításokat végeznek. Ha például valamilyen üzletről van szó, kitűnően be tudják osztani a pénzüket és minden lépést részletesen megterveznek. Ha pedig valami olyan munkáról van szó, ami hasznos a számukra, felülkerekednek a legnehezebb problémákon is, és minden apró részletet külön-külön is fontolóra vesznek.

Ezért aztán – Isten engedelmével – a túlvilágon nem fogadtatnak el a kifogások: „erre én nem gondoltam”, „ezt én nem voltam képes felfogni”. Isten, a Koránban figyelmeztette az embereket az Ítélet Napjára: „azon a napon, amikor nem használ a vétkeseknek a mentegetőzésük…” (Korán, 40:52)

II. Az emberek félrevezetik magukat, amikor azt mondják: „volt róla tudomásom, de a hely és a feltételek nem voltak megfelelőek”

Egyes emberek állandóan az adott helyzetükre hivatkoznak. Más-más kibúvót találnak iskolás éveikben, mást a dolgos mindennapokban, megint mást, amikor megházasodtak és gyerekeik születtek. Ezekben az emberekben nincsen őszinte szándék arra nézve, hogy a vallás diktálta erkölcs szerint éljenek, ezért azt hiszik, hogy az élet dolgai megakadályozzák őket abban, hogy Istent szolgálják. Az akadályként felhozott mentségek sorában elsőként az szerepel, hogy nincsen elég szabadidejük és nem megfelelőek a feltételek.

Pedig az ember mindennapjai során nagyon sok mindenre képes időt szakítani. Főleg, ha valami haszna származik az illető ügyből, az ember még egyéb irányú vágyairól is lemond, csak hogy azt az egy dolgot megtehesse. Ha viszont a nagy átlag Istenszolgálatait nézzük, ugyanezt az áldozatosságot nem leljük.

Bizonyára Ön is találkozott már sok olyan emberrel, aki ilyen kifogásokkal élt: „szeretnék imádkozni, de egyáltalán nem tudok rá időt szakítani”, „nagyon sok dolgom van, nem tudok időt szakítani az Istenszolgálatra”, vagy „nem akarom felhúzni magam, márpedig a környezetem olyan stresszes”, „a körülmények kényszerítenek arra, hogy így tegyek”. Ezek az emberek többnyire nem őszinték abban a kérdésben, hogy a Korán által előírt viselkedést alkalmazzák. Isten, ekképpen adta hírül, mi lesz azoknak az embereknek a sorsa a túlvilágon, akik ezen a világon félrevezetik magukat és azt hiszik, elfogadtatnak kibúvóik, és ezért nem végzik el Istenszolgálataikat vagy pedig állandóan halogatják őket:

„Tudtára lesz adva az embernek azon a napon mindaz, amit régebben, és amit utóbb cselekedett. Sőt, az ember maga ellen lesz tanú [és számon kérő], még ha elő is adja a mentségeit.” (Korán, 75:13-15)

III. Becsapják magukat, mondván: „Isten majd úgyis megbocsát”

Az emberek többsége tudja és elfogadja, hogy van Isten, ám nem képes megfelelően felmérni az Ő erejét. Nem is Isten létét illetően esnek tévedésekbe, hanem az Ő Tulajdonságait illetően. Tudják például, hogy Isten szeretetteljes, megbocsátó és irgalmas szolgáival szemben, ám nem gondolnak arra, hogy Isten a hitetleneken bosszút álló, megveri, büntetéssel sújtja őket. Aki nem féli Istent, és nem hisz abban, hogy tettei záloga büntetés lehet, az bármi rosszat nyugodt szívvel képes megtenni. Meglehet, hogy elkövet valamilyen bűnt, amit Isten megtiltott, majd úgy gondolja „Isten úgyis megbocsát”, holott ez igencsak távol áll az igazságtól. A sátán mindig erről az oldalról próbálkozik az embernél, és abba a félrevezető gondolatba ringatja az embert, hogy „Isten úgyis megbocsát”.

Vagyis az embernek, ha elkövet valamilyen hibát, nem úgy kell vélekednie, „Isten majd megbocsátja”, vagy „mindenképpen megbocsáttatik, amit tettem”, hanem azonnal őszintén Urunkhoz kell fordulnia, és szívében őszinte elhatározással arra nézve, hogy helyrehozza ezt a hibát, az embernek bocsánatot kell kérnie bűnéért. Az ember csakis akkor remélheti Istentől a feloldozást, ha Istennel szemben őszinte és tisztességes.

IV. Félrevezetik magukat azzal, hogy azt mondják: „Volt egy-két vezető személyiség, aki megtagadta az igazságot, s én nekik hittem”

A kor, amelyben élünk, az az évszázad, amelyben komoly előrelépéseket tett a tudomány, és nagy a fejlődés a technológia területén. Vannak azonban olyan emberek, akik a „tudós” címkéje alatt saját evilági érdekeik védelmében alkalmazzák a tudományt, akik megpróbálják a tudománnyal magyarázni Istentagadó eszmerendszerüket, és ahelyett, hogy a tudományt az igazság felkutatására használnák, saját eszmefuttatásaikat támogatják vele.

Ezek az emberek nem törődnek az Univerzumban és az élőlényekben megmutatkozó tökéletes teremtéssel és ezek csodálatos tulajdonságaival, hanem azt állítják, minden véletlenül, magától jött létre, ez azonban olyan állítás, amely nélkülözi az igazságot. Ezeknek a csoportoknak a célja az, hogy megtagadja Isten létezését és megtagadtassa a társadalom többi tagjával is. Ezzel olyan féktelen egyedekből álló társadalom létrejöttét szorgalmazzák, akik úgy érzik, senkinek sem tartoznak felelősséggel, egy olyan társadalomét, amelyben az erkölcstelenség minden formája elterjedt.

Ezért ahelyett, hogy az ember elfogadja és alkalmazza az ilyen emberek nézeteit, anélkül, hogy utánanézne azok forrásának vagy tanulmányozná a részleteit, saját eszére és lelkiismeretére támaszkodva kellene értékelnie az egyes eseményeket és így kellene levonnia a helyes következtetést. Isten, a Korán egyik ájájában így szól: „És ne járj annak a nyomában, amiről nincsen tudásod! A hallásról, a látásról és a szívről - minderről számot kell majd adni!” (Korán, 17:36)

Következtetés: Az ember ahelyett, hogy félrevezeti magát, legyen őszinte muszlim

Ha az ember becsapja magát, attól még nem tudja megváltoztatni az igazságot, és a felelősség alól sem bújhat ki. Az ilyen ember minden pillanatban, hogy lelkiismeretét elnyomva megtéveszti és megkísérli mindenféle kifogással, indokkal megnyugtatni magát, valójában félelmetes veszteségben van. A túlvilágon pedig – Isten akarata szerint – ostobasága miatt olyan megbánás vesz majd erőt rajta, amit soha többé nem fog tudni orvosolni. Mivel a helyzet ez, az embernek mielőbb fel kell hagynia azzal, hogy tévútra vezeti saját magát, ehelyett inkább nagyon is tudatosan és figyelmesen szolgai kötelességére kell koncentrálnia.