Minden pillanatban, minden eseményben, amit az ember átél szép és jó van teremtve. A hívőt elsősorban az különbözteti meg a többi embertől, hogy tudatában van ennek az igazságnak, ezért Istenre hagyatkozik és mindig kiegyensúlyozott. Vannak emberek, akik elszomorodnak, ha nehézség éri őket, rosszkedvűek lesznek és emiatt életükre a folytonos reménytelenség érzése telepszik. Nem képesek felmérni Isten nagyságát és magasztos voltát, és nem képesek arra sem, hogy a maga teljességében megértsék annak igazságát, hogy minden élő és minden, amivel életük során szembesülnek, Mindenható Urunk teremtése. És amíg ez hiányzik belőlük, addig nem láthatják az egyes események mögött teremtett jót sem.
Pedig nagyon könnyű úgy élni, hogy az ember mindig jól érezze magát, higgyen abban, hogy mindenben jó van és folyamatosan hálás legyen Istennek. Ha az ember felméri Isten nagyságát és teljes szívvel aláveti magát az Ő akaratának, akkor eljut a kiválóságnak erre a fokára. Az ember nagyon is gyenge Isten magasztos erejéhez és végtelen bölcsességéhez képest. Ezért szükségét érzi annak, hogy Isten mindig védelmezze és elássa őt javaival. Értelme és megértő képessége csupán arra elegendő, hogy felfogja azt, amit Isten megtanított neki. Ezen igazság tudatában az embernek igen nagy szüksége van arra, hogy Isten végtelen és felsőbbrendű bölcsességére és végtelenül bölcs teremtésére hagyatkozzon. Az ember csupán egyetlen nézőpontból látja az átélt eseményeket és ez alapján értékel mindent, míg Isten végtelen számú bölcsességet és okozatot teremt minden egyes dologban. Van úgy, hogy az embernek élete legnagyobb nehézsége hozza meg a legszebb eredményt, amit nem is várt volna. Isten, ezt az igazságot így adja tudtunkra az egyik Korán-ájában:
„Lehet, hogy valami ellenetekre van, noha az jó nektek, és lehet, hogy szerettek valamit, noha az rossz nektek. Allahnak tudása van, ti azonban nem tudtok.” (Korán, 2:216)
Ha az ember csak kesereg, hogy valami rossz érte, nem is veszi észre, hogy idővel mennyi haszon származott ebből az eseményből. A nehézséget Isten hatalmas bölcsességének tükrében teremtette, hogy ezzel próbára tegye az embert. Nagy veszteségben vannak azok, akik nem hisznek az Isteni teremtés valóságában és abban, hogy a dolgoknak bizonyosan jó kimenetelük lesz. Csak azok fognak győztesen kikerülni ebből a próbatételből, akik szilárd bizonyossággal hiszik, hogy a nehézségből jó fog származni, és teljes szívvel Istenre hagyatkoznak.
A hit ebben az igazságban egyúttal azt is eredményezi, hogy az ember erkölcsileg magas szintre emelkedik, és az élet minden pillanatáért képes lesz hálát adni. Mindig érezni fogja a hívő létforma szépségét és nyugalmát, mindenben, amit lát, amit átél, a jót fogja keresni és mind ezen a világon mind a túlvilágon örömteli és áldásban gazdag életet fog élni. Az ember számára ez akkor lehetséges, ha hisz és bízik Isten erejében, bölcsességében és uralmában. Isten az egyik Korán-ájában azt mondja:
„És az (egyenes) útra vezéreltük őt, legyen bár hálás vagy hálátlan.” (Korán, 76:3)
A hit abban, hogy minden dolog egész bizonyosan jóval teremtetett, segít az embernek abban, hogy az élet nehézségeit ne összeszorított foggal viselje el, hanem szívből jövő szép hagyatkozással vesse magát alá az Isteni akaratnak és szép türelemmel viseljen mindent, ami történik. Ugyanakkor pedig folyamatosan emlékezteti az illetőt arra, hogy ez a világ csupán a próbatétel helye. Így az ember folyamatosan a túlvilág elérkezését várja, lelke megnyugszik és kiegyensúlyozottá válik. Azok az emberek viszont, akik hátat fordítottak a vallás értékrendjének és tagadják az igazságot, egyfolytában valami rosszat várnak és a problémát keresik, ezért ezen a világon is és a túlvilágon is nyomorúsággal és büntetéssel teli az életük.
Mindemellett az, hogy valaki „a jót keresi” a dolgokban nem azt jelenti, hogy úgy tesz, mintha nem is látná az eseményeket, amik körülveszik, vagy nem érdekli semmi, vagy túlzottan jóhiszemű. Éppen ellenkezőleg, a hívő felelős azért, hogy élete történéseiben minden szükséges lépést megtegyen és mindent megpróbáljon. S miután megtett minden tőle telhetőt, alá kell vetnie magát az események végkifejletének. Hiszen minden bizonyosan jól és úgy végződik, ahogyan Isten akarja.
„Ha Allah valami csapással sújt téged, azt nem háríthatja el senki, csupán Ő. És ha valami jót akar neked, akkor nem állhat senki útjában az Ő kezének. Eléri vele azt, akit csak akar az Ő szolgái között. Ő a megbocsátó és a könyörületes.” (Korán, 10:107)
