A Korán szerint mi számít pazarlásnak?
„Pazarlásnak” nevezzük azt, amikor valaki feleslegesen, cél nélkül és úgy, hogy annak semmi haszna nincsen elpocsékolja a vagyonát, az idejét, vagy ehhez hasonló dolgokat illetve állandóan költekezik. A pazarlás rossz tulajdonság, amit Isten a Koránban megtiltott.
Mégis, nagyon sok olyan ember van, aki a Korán szellemiségétől távol egyfajta presztízs kérdésnek tekinti a költekezést, szórja a pénzt, majd azzal dicsekszik, hogy mit vett. Ezeknek az embereknek a viselkedéséről a Korán így ír:
„Azt mondja: ’Hatalmas vagyont költöttem el.’ Hát azt gondolja, hogy nem látta őt senki?” (Korán, 90:6-7)
Ahogyan az iménti ája hírül adja, ha az ember nemtörődöm, megfeledkezik a következő igazságról: Magasztos Urunk az evilági életben végtelenül sok ajándékkal látta el az embert, saját testétől kezdve a levegőn át, amit beszív, az ételig, amit elfogyaszt, vagy a technikai felszerelésekig, amiket használ. Szolgálatára adta azt, ami az égben és ami a földön van, használatára rendelt látható és nem látható javakat és áldásokat. Az ember feladata annyi, hogy ezeket Isten elégedettségéért mértékletesen használja és tartózkodjon a pazarlástól.
Isten nem szereti azokat, akik pazarolnak
Isten, a Koránban megtiltotta szolgái számára a tékozlást, és hírül adta, nem szereti azokat, akik pazarolnak:
„Ti Ádám fiai! Vegyétek magatokra minden kultuszhelyen a díszeteket, egyetek és igyatok! Ám ne legyetek mértéktelenek! Bizony, nem szereti Ő a mértékteleneket!” (Korán, 7:31)
A pazarlókat az ája a „sátán fivéreinek” nyilvánítja:
„…De nyakló nélkül ne pazarolj! Akik pazarolnak, azok a Sátán fivérei. Bizony, ő nagyon hálátlan Ura iránt.” (Korán, 17:26-27) A hívőknek, akik legnagyobb ellenségükké a sátánt választják, az ája parancsa szerint, nagyon kell ügyelniük arra, hogy ne pazaroljanak.
A hívő a túlvilág felé fordul mindenével, amije csak van. Javai egy-egy lehetőség arra, hogy még több jutalom birtokosává váljék. Ha az ember nem értékeli ezt a lehetőséget úgy, ahogyan kell, az azt jelenti, hogy a túlvilág helyett ezzel a világgal elégedett. Isten arra bíztatja a hívőket, hogy a megengedett, tiszta dolgokat használják ki, ugyanakkor ne pazaroljanak:
A hívők nem felejtik el, hogy mindent, amijük csak van, Istentől kaptak, és végeredményben semmi sem az övék. Amikor önfeláldozó viselkedést kell tanúsítaniuk, mindenüket úgy használják fel, ahogyan az a Koránban parancsoltatott, vigyázva arra, hogy egyetlen fillért se szórjanak el felesleges dolgokra. Hiszen Isten a Koránban azt parancsolta a hívőknek, hogy adjanak javaikból azoknak, akik szükséget látnak, ugyanakkor ne pazaroljanak. (Korán, 17:26-27)
Mi minden számít pazarlásnak a Korán szerint?
A pazarlás szó hallatán az embernek először is a javak vagy a pénz elherdálása jut az eszébe. Pedig elpazarolni nem csupán a pénzt lehet. Minden Isten adta áldás felesleges elpocsékolása, elhasználása, anélkül, hogy az ember Isten tetszését tartaná szem előtt, pazarlásnak számít. Isten hírül adta, hogy számon fogja kérni az embertől, hogyan használta fel a javakat, amiket Tőle kapott: „majd pedig azon a napon bizony kérdőre lesztek vonva a kegyről.” (Korán, 102:8)
Az idő elfecsérlése
Az idő hatalmas áldás Istentől az emberek számára. Az evilági életben az embereknek azt a célt kell kitűzniük maguk elé, hogy az Istentől kapott határidő elteltéig úgy cselekedjenek, hogy azzal leginkább elnyerjék Isten elégedettségét, és a túlvilágon elnyerjék a végtelen paradicsomi áldásokat. Ennek érdekében, az egyik legfontosabb dolog, amire – Isten tetszését maximálisan szem előtt tartva – figyelni kell, az „idő”. Ha az ember az idejét nem olyan dolgokkal tölti, amelyek elvégzésével célja Isten elégedettsége, hanem szellemi erejével és szívével lényegtelen dolgokba bocsátkozik és nem Istenről emlékezik meg, akkor ezt a hatalmas áldást – az időt – elfecsérli. Nem szabad az időt elpocsékolni, minden pillanatát olyan gondolatokkal kell eltölteni és úgy kell viselkedni, hogy az megfeleljen Isten tetszésének.
A tudás elfecsérlése
Egyes embereket Isten jártassá tett bizonyos témákban, és Tőle jövő kimagasló tudással ruházta fel őket. Így például Isten, van akinek idegen nyelv megtanulását tette lehetővé, van akit számítógépes területen tett szakértővé, más valaki a mérnöki pályán vagy a technika területén tájékozott, megint más pedig széles kulturális ismeretekkel rendelkezik. Az emberek felelősek ezekért az áldásokért és azért is, hogy Isten tetszése szerint használják ki ezeket az ismereteket, és felelősek azért, hogy Isten létéről és felsőbbrendű erejéről tájékoztassák általuk az embereket. Ellenkező esetben elpocsékolják a tudást, amit kaptak.
Az egészség területén történő pazarlás
Az egészség is egy az Isten adta hatalmas áldások közül. Az ember felelős azért, hogy a legmegfelelőbb módon vigyázzon a testre, amit evilági életére megőrzésre kapott, életét úgy kell élnie, hogy közben Isten tetszését keresi. Az egészséget természetesen Isten adja. Az ember pedig – hogy egészséges körülmények között vigyázhasson erre a testre – tiszta és egészséges ételek fogyasztásával megragadja a lehetőségeket, ez az ő cselekedetbéli fohásza. Ha az ember nem törődik kellőképpen a testével, olyan ételeket és italokat fogyaszt, amelyek károsak az egészségére, az bizonyos értelemben véve egészségének eltékozlása.
Pazarlás az ételek és italok terén
A világ élelmiszer forrásai elegendő mennyiségűek arra, hogy fedezzék minden ember napi szükségletét. Mégis, a világon még mindig több, mint 800 millió az éhező.
Napjainkban, a világ egyes országaiban személyes érdekek miatt és csupán azért, hogy emelni lehessen a termékek árát, több kamionnyi zöldséget és gyümölcsöt dobnak a szemétbe, azaz pocsékolnak el. Nem is veszik számításba, hogy mindeközben vannak olyan emberek a Földön, akiknek szükségük lenne ezekre a termékekre, mert az éhhalál küszöbén élnek. Isten azt tanácsolta az embereknek, hogy a meglévő forrásokat racionálisan és helyesen osszák be, felhasználásuk tervszerű legyen, és értékeljék az áldást, amit kaptak. A vendéglőkben és otthonaikban az emberek több tányér ételt, több kiló kenyeret, zöldséget és gyümölcsöt hajítanak a szemétbe. Pedig Isten megtiltotta a pazarlást, legyen az kevés vagy sok. Ezért az emberek, még mielőtt meggondolatlanul kidobálnák az ételt, mondván „hát ez megromlott” vagy „ezt már nem lehet felhasználni”, arra kellene törekedniük, hogy még azelőtt felhasználják az egyes alapanyagokat, hogy azok eljutnának ebbe a stádiumba. Csak így fogják megfelelően értékelni őket. Ellenkező esetben hálátlanok lesznek Isten áldásaival szemben, Isten pedig megvonja tőlük azokat.
„Ő az, aki kerteket sarjasztott - lugassal és lugas nélkül - és datolyapálmát és gabonát, amelyből különféle étkek készülnek és olajfákat és gránátalmafákat, amelyek [gyümölcsei] hasonlítanak és különböznek egymástól. Ha beérnek, egyetek a gyümölcseikből és az aratás napján adjátok oda azt, ami [a szegényeknek] jár belőle. Ám ne legyetek mértéktelenek! [Ő] nem szereti a mértékteleneket.” (Korán, 6:141)
Az energiaforrások elpazarlása
A víz, az áram és a gáz a Föld olyan energiaforrásai, aminek pazarlásától szintén tartózkodnia kell az embernek. A feleslegesen folyatott víz, a villany égve hagyása ott, ahol senki sem tartózkodik, vagy a szükségtelen gázfogyasztás szintén a pazarlás kategóriájába tartozik. Minden plussz költség ezek területén azt jelenti, hogy az embernek egyre kevesebb pénze marad arra, hogy Isten tetszéséért hasznos dolgokat tegyen. Ezért nagyon-nagyon fontos, hogy az ember ne pocsékolja ezeket az energiaforrásokat.
A hívő azért akar gazdagságot, hogy Isten megelégedésére használja, és nem tékozolja el
Isten a Koránban azt mondja: „…egyetek és igyatok! Ám ne legyetek mértéktelenek! Bizony, nem szereti Ő a mértékteleneket!” (Korán, 7:31) Ezzel azt adja tudtunkra, hogy a hívők használják az áldásokat, csupán ezek pazarlásától tiltotta el őket. Hangsúlyoznunk kell, hogy a mértékletesség nem azt jelenti, hogy az ember elutasítja a gazdagságot, a vagyont, korlátozza magát olyan kiadásokban, amelyek megfelelnek Isten tetszésének, vagy feleslegesen megkárosítja magát. Az egyetlen, amire figyelni kell az az, hogy a költekezéssel az ember célja Isten elégedettségének elnyerése-e vagy sem.
A legszebb példa erre Salamon próféta, akinek Isten páratlan és pompás vagyont adott. Salamon próféta csakis Isten tetszésére használta fel vagyonát. Szavai a Koránból megvilágítják célját, hogy miért is szerette a vagyont:
„S mondá: Én jobban szerettem (valaha) a jók élvezetét az Uramra való megemlékezésnél...” (Korán, 38:32)
Isten, a Koránban tudtunkra adja, hogy Ábrahámnak és családjának is nagy vagyont juttatott:
„Vagy irigykednek az emberekre amiatt, amit Allah az Ő kegyéből adott az embereknek? Pedig [korábban] Ábrahám nemzetségének adtuk az írást és a bölcsességet és óriási uralmat adtunk nekik.” (Korán, 4:54)
A gazdagság, a vagyon, az uralom olyan áldás, amit Isten annak a hívő szolgájának ad meg, akinek akar. A fontos az, hogy a vagyont, amit Isten megengedett forrásból adott az embernek, az ember hálával fogadja és anélkül, hogy eltékozolná, megfelelően használja fel, mindig megemlékezzen Isten áldásairól, s ezáltal közeledjen Istenhez, annak lehetőségeit kutatva, hogyan tudná az Ő elégedettségét elnyerni.
Következtetés
A hívő, a következő ájának megfelelően, személyét és vagyonát odaadja a Paradicsomért cserébe: „Allah megvásárolta a hívőktől az ő személyüket és javaikat, mivel övék lesz [majdan] a Paradicsom…” (Korán, 9:111) Egy ilyen üzlet elfogadása után a hívő nem költheti el javait más céllal, mint Isten tetszésére, hiszen nem szabad elfelejtenie, hogy bármi másra áldozni, mint a túlvilág, pazarlás lenne.
Mi a pazarlás?
Urunk, a következőképpen nyilatkoztatta ki a Koránban annak mértékét, hogy mire kell figyelnünk, ha nem akarunk pazarolni:
„És akik, ha hozzájárulást adnak, se nem mértéktelenek, se nem fösvények - a kettő között van a helyes.” (Korán, 25:67)
Akik hisznek, ezen a világon nem csak abban lelik nagy örömüket, ha felhasználják Isten áldásait, hanem abban is, hogy Isten tetszéséért elköltik azt, ami megadatott nekik.
Mohammed prófétáról (béke legyen vele és Isten áldásai) és a társairól feljegyezték, hogy: „Isten, a Magasztos és Mindenható, ha annyi aranyat adna nekik, akár egy hegy, akkor azt az Ő útján kívánnák elkölteni.” (Buhârî, Fedâilü's-Sahâbe, 6, Temennî, 2, Zekât, 4, Müslim, Münâfîkîn, 52, Zekât, 31, Fedâilü's-Sahâbe, 221, 222; İbn Mâce, Mukaddime, 10, Zekât, 3)
Ha így nézzük, a vagyonért, gazdagságért és ezek birtoklásáért elhangzó fohász az őszinte hívők számára Istenszolgálat, jutalom forrása. Isten megígérte, hogy megsokszorozza a javait annak, aki hálás és Istenért költekezik. Ennek ellenkezője, vagyis „a vagyon felhalmozása” lehetetlen a hívők számára. Hiszen, aki „felhalmoz”, arra a következő ája érvényes: „…Akik azonban aranyat és ezüstöt halmoznak föl, és nem költenek abból Allah útján, azoknak adj hírt arról, hogy fájdalmas büntetés [vár rájuk].” (Korán, 9:34).
