A muszlim ember egész életében azon igyekszik, hogy elnyerje Isten tetszését. Mozdulatai, döntései, viselkedése, erkölcse megfelel annak, amivel Isten elégedett. Ugyanez igaz beszédére, beszédstílusára is. A muszlim ember Isten tetszéséért, és akkor beszél, ha a másik embernek hasznára lehet. A beszélgetések során nem próbálja előtérbe helyezni magát és nem hangsúlyozza, mi mindent tud. Ha kell, egyáltalán nem beszél, csak hallgat. Ha kell, pár mondatban kifejti véleményét és inkább a másik ember gondolatait kamatoztatja.
Beszélgetések alkalmával igen gyakran találkozunk olyan emberekkel, akik nem hagynak szóhoz jutni másokat, megpróbálják egymaguk uralni a beszélgetést, mondván „Én tudom a legjobban, nekem kell hát beszélnem”. Az ilyen ember nem hallgatja meg, mit mondanak a többiek, és nem hiszi, hogy profitálhat mások véleményéből. Azt gondolja, dicsőség és siker számára, ha egyszemélyes konferencia szintre emeli a beszélgetést, és meg sem fordul a fejében, hogy a többieknek ez esetleg kellemetlen lehet. El sem tudja képzelni, hogy egyes témákban valaki más esetleg jobban otthon van, mint ő, vagy bölcsebben ki tudná fejezni ugyanazt, amiről ő beszél. Nem helyes viselkedés ez, amitől minden muszlim embernek a tőle telhető legjobban tartózkodnia kell. Urunk, az egyik ájában így szól:
„Több fokkal magasabbra emeljük azt, akit akarunk. És minden tudással bíró fölött van valaki, aki [még többet] tud.” (Korán, 12:76)
