Az agyunkban képződő "külvilág"

A fizikai tények, amelyekről eddig beszéltünk, vitathatatlan eredményre juttattak bennünket: a dolgok, amiket látunk, tapintunk, hallunk, s amelyeknek az "anyag", "világ", "Univerzum" neveket adjuk, csakis és kizárólag agyunkban képződő elektronikus jelek. Mi sohasem juthatunk el az agyunkon kívül létező anyag lényegéhez. Csak azt látjuk, halljuk és ízleljük, ami a külvilágról agyunkban leképződik.

Például aki gyümölcsöt eszik, valójában nem magával a gyümölccsel lép kontaktusba, hanem a benyomással, amit a gyümölcs az agyban létrehoz. Amit mi "gyümölcsnek" nevezünk, az az agyban képződő, a gyümölcs formájához, ízéhez, illatához és szilárd halmazállapotához tartozó elektronikus jelek összessége. Ha az agyba tartó látóidegeket elvágnánk, a gyümölcs képe is egy szempillantás alatt eltűnne. Vagy ha megszakadna a kapcsolat az orrban található érzékelők és az agyba tartó idegek között, véglegesen megszűnne az illatok érzékelése.  Hiszen a gyümölcs nem más, mint az agy által értékelt néhány elektronikus jel.

Egy másik kérdés, amin el kell gondolkodnunk, az a távolság érzetének kérdése. Például a távolság, ami Ön és eközött a könyv között van, valójában annak az űrnek az érzete, ami az Ön agyában képződik. Igazából azok a tárgyak is, amikről az ember azt gondolja, hogy nagyon messze vannak, saját agyán belül léteznek. Az ember például felnéz az égre és a csillagokat szemléli, s közben azt hiszi, hogy ezek több millió fényévnyi távolságra vannak tőle. Pedig a csillagok őbenne vannak, agyának látóközpontjában. Miközben Ön ezeket a sorokat olvassa, valójában nincs is abban a szobában, amelyben azt gondolja, hogy van; ellenkezőleg, a szoba van Önben. Saját testének látványa hiteti el Önnel, hogy Ön a szobában van. Egyet azonban ne felejtsen el: az Ön teste is csak egy kép az Ön agyában.

Ez igaz az összes többi benyomásunkra is. Például, miközben Ön azt hiszi, hogy a szomszédos szobában lévő televízió hangját hallja, valójában az agyában létrejövő hanggal van kontaktusban. Ön azt sem tudja bizonyítani, hogy van egy szoba az Ön közelében, és azt sem, hogy a hang a szobában lévő televízióból hallatszik. Az a hang, amiről azt gondolja, hogy távolról jön, és az a beszéd, amely az Ön mellett álló személytől származik, valójában az Ön agyának néhány négyzetcentiméternyi hallóközpontjában képződik. Ezen érzékelő központon kívül olyan fogalmak, mint jobb, bal, elöl, vagy hátul, nem léteznek. Vagyis a hang Önhöz nem jobbról, balról, vagy felülről jut el; a hang nem valamely irányból érkezik.

Így van ez az illatokkal is. Egyik sem messziről jön. Az agy érzékelő központjában létrejövő illatokról Ön azt hiszi, hogy a külvilág tárgyainak illata. Pedig ahogyan egy rózsa képe a látóközpontban születik meg, úgy ennek a rózsának az illata is az agy egyik központjában, az illatot érzékelő központban képződik. Ön nem tudhatja, hogy kívül van-e egyáltalán rózsa és hogy van-e illata.

Hiszen a "külvilág", amit benyomásaink alapján megismertünk, valójában nem más, mint az agyunkba futó "elektronikus jelek összessége". Agyunk egész életünk során ezeket a kódokat fejti meg, ezeket értékeli. Mi pedig úgy éljük le életünket, hogy azt hisszük, ez maga a "külső" anyag és észre sem vesszük, hogy tévedünk. Tévedünk, hiszen az anyaghoz, az anyag lényegéhez soha nem juthatunk el.

A jeleket, amiket mi "külvilágnak" hiszünk, az agyunk értelmezi. Nézzük például a hallást. A fülünk érzékelte hanghullámokat agyunk értelmezi és fordítja le szimfóniává. Vagyis a zene nem más, mint benyomás, ami az agyban képződik. Amikor pedig a színeket érzékeljük, valójában az történik, hogy szemünkhöz különböző hosszúságú fényhullámok jutnak el, melyeket ugyancsak az agy színekké alakít.

A "külvilágban" nincsenek színek. Sem az alma nem piros, sem az ég nem kék, sem pedig a fák nem zöldek. Ezek a dolgok csak azért olyanok, amilyenek, mert így érzékeljük őket. A "külvilág" teljeséggel az érzékelőtől függ.

Ami a szemet illeti, ha a retinában valami zavar lép fel, az színvakságot eredményez. Van, aki a kéket zöldnek, van, aki a pirosat kéknek látja, és van, aki a színeket a szürke különböző árnyalataiként érzékeli. Ezek után nem fontos, hogy a külső tárgy színes-e vagy sem.

A neves gondolkodó, Berkeley is felhívja a figyelmet erre a tényre:

Kezdetben az emberek azt hitték, hogy a színek, az illatok "valóságosak". Később azonban megdőltek az effajta nézetek és az emberek rájöttek, hogy ezek a dolgok az érzékelés által léteznek. 6

Következésképpen, mi nem azért látjuk színesnek a tárgyakat, mert azok színesek vagy mert külső anyagi valóságuk van. Minden tulajdonság, amivel a létezőket felruházzuk, bennünk van és nem a "külvilágban".

6. "Treaties Concerning the Principle of Human Knowledge", 1710, Works of George Berkeley, vol. I, ed. A. Fraser, Oxford, 1871