A társadalmi és szülői elnyomás azok közé a nehézségek közé tartoznak, amikkel a muszlimok bármikor szembesülhetnek

A család nagyon fontos építőköve társadalmunknak, struktúráját mindenképpen védelmezni kell. De minden társadalomban vannak olyan emberek, akik híjával vannak az értelmes és logikus gondolkodásnak – tetteikben legalábbis ez mutatkozik meg – , akik erkölcstelenül élnek és gyermekeiket is erőszakkal abba az irányba húzzák, amerre ők tartanak. Nem állíthatjuk, hogy az embernek – csak azért, mert az illető az apja vagy az anyja – engedelmeskednie kell, és úgy kell viselkednie, ahogyan azt a szülő elképzeli. A börtönök tele vannak olyan apukákkal és anyukákkal, akik gyilkoltak, loptak vagy valamilyen módon ártottak az államnak. Senki sem állíthatja, hogy ezeknek az embereknek a gyermekei kötelesek ugyanúgy élni, ahogyan a szüleik. Egyes sajtóorgánumok kitartanak amellett, hogy a szülők cselekedeteik során azt tartják szem előtt, hogy mi a jó a gyereknek és mi szolgálja az egészségét, pedig ez nem igaz. Az anyaotthonok tele vannak olyan nőkkel, akik családjuk vagy férjük áldozatai lettek. Minden társadalomban lehetnek, így nálunk is vannak olyan családok, akik nem tisztelik gyermekeik érzéseit és hitét, sőt egyenesen valamiféle használati tárgynak tekintik őket. Előfordul, hogy egy apa, puszta nézeteltérés miatt, kegyetlenül megöli a gyerekét. Közvetlen környezete pedig nem tesz semmit, hogy megelőzze a tragédiát, holott előre látható, hogy valami baj fog történni. Mindenki természetesnek veszi a helyzetet. Óriási tévedés, hogy a szülők minden esetben biztonságot nyújtanak a gyereknek.

Nem kényszeríthető egy gyermek arra, hogy úgy gondolkodjon, ahogyan a családja gondolkodik, vagy úgy éljen, ahogyan a családja él, és hasonlóképpen nem kényszeríthető egyetlen család sem, hogy ugyanúgy gondolkodjon vagy ugyanúgy éljen, ahogyan a gyermeke teszi. Sok olyan gyerek van, akinek a szülei a kommunizmus hívei, a gyerek viszont nem az. Vagy talán a gyerekeknek is kommunistáknak kellene lenniük azért, mert a családjuk a kommunizmus vagy a materializmus híve? Nagyon sok olyan gyerek is van, aki eltávolodik a családjától, mert az törvénytelenül él. Mondhatjuk-e azt az ilyen gyerekeknek: „Ezek a te szüleid még akkor is, ha törvénybe ütköző életet élnek. Engedelmeskedned kell nekik, muszáj úgy élned, ahogyan ők élnek”? Ha egy gyerek családja valamilyen terrorszervezet tagja, akkor talán a gyereknek is muszáj terroristának lennie, csak mert kötődik a szüleihez? Nyilvánvaló, hogy ha valakinek a családja az állam ellen szervezkedik és az a célja, hogy tönkretegye és megossza az országot, akkor az nem fog a családjával együttműködni. Vagy talán ezeknek a fiataloknak muszáj családjuk védelmében cselekedniük? Egyetlen értelmesen és racionálisan gondolkodó ember sem fogad el ilyesmit.

Az értelmes és lelkiismeretes gondolkodás azt követeli meg minden embertől, hogy álljon arra az oldalra, ami a helyes, álljon az Igazság oldalára és ne váljon meg tőle még akkor sem, ha a családja, közvetlen környezete vagy a barátai az ellenkező oldalon állnak. A Korán említést tesz olyan fiatalokról, hívőkről, akiket családjuk vagy népük elnyomott azért, mert hittek Istenben, mert követték a Prófétákat, mert igazhitű muszlimokkal szerettek volna együtt lenni. Igazságtalanság érte őket, amiért hitük szerint éltek. Őszintén hívő emberek voltak ők, akik elhagyták családjukat és népüket, hogy a vallás értékrendjét követve élhessenek és Isten megelégedését kereshessék. Közéjük tartoznak például a Barlang Ifjai (Aszhab-i Kehf). Ezeket a fiatalokat őszinte hitük miatt elnyomták, nagyon sok megpróbáltatáson mentek keresztül, még halállal is megfenyegették őket. Elhagyták hát családjukat és népüket, és egy barlangba húzódtak, hogy ott oltalmat találjanak. A Korán egyik ájája így ír erről:

„(Emlékezz arra), amikor az ifjak menedéket kerestek a barlangban és azt mondták: ’Urunk! Tanúsíts irántunk irgalmat Tenmagadtól és igazítsd el a mi dolgunkat helyes irányba!’” (Korán, 18:10)

Az áják hírt adnak arról, hogy az ifjaknak óvatosan kellett viselkedniük, nehogy elárulják magukat. Ha ugyanis népük megtudta volna, milyen elkötelezetten ragaszkodnak a vallási értékekhez, megkövezte vagy talán meg is ölte volna őket, vagy pedig vissza akarta volna téríteni őket saját erkölcstelen rendszerébe. A Korán 18. Szúrájában (Surat al-Kahf) Isten ekképpen adja hírül ezeknek a fiataloknak a helyzetét:

„… és ne hívja fel egyikőtökre sem a figyelmet! Ha tudomást szereznek rólatok, akkor megköveznek benneteket, vagy visszatérítenek a vallásukba. Ám akkor nem boldogultok sohasem.” (Korán, 18:19-20)

Az emberiség történelmében mindig adódtak olyan helyzetek, amikor a gyerekek és szüleik között nézeteltérés támadt. Ez alól Ábrahám próféta (a.s.) sem volt kivétel. Ábrahám próféta (a.s.) az igaz vallásra hívta édesapját, apja viszont ragaszkodott a bálványimádáshoz. Nem értettek egyet, véleménykülönbségükről Isten a Koránban így szól:

„’Hát megveted az én isteneimet, Ábrahám?’ – mondta (az atyja). ’Ha nem hagyod abba, bizony megkövezlek téged! Távozz tőlem hosszú időre!’

(Ábrahám) azt mondta: ’Békesség veled! Bocsánatot kérek számodra az Uramtól. Ő Kegyes irántam. És távol tartom magam tőletek és attól, akihez Allah helyett fohászkodtok, és (egyedül) az én Uramhoz fohászkodom. Az Uramhoz való fohászkodásomban talán nem leszek szerencsétlen.’” (Korán, 19:46-48)

„Midőn Ábrahám bocsánatot kért apja számára, az csupán egy ígéret miatt történt, amelyet (korábban) tett neki. Miután nyilvánvalóvá vált számára, hogy ő Allah ellensége, megtagadta őt. Ábrahám bizony együttérző és elnéző (volt).” (Korán, 9:114)

Ahogyan az ájákból láthatjuk, Ábrahám próféta apja egy olyan eltévelyedett eszmerendszert követett, amelyben az emberek bálványokat imádtak. Amikor pedig látta, hogy fia semmiképpen sem hagyja el saját hitét, azzal fenyegette meg, hogy megkövezi, ha nem tér vissza apja hitére. Ábrahám próféta válasza erre az volt, hogy hátat fordított a társításnak és elhagyott mindenkit – köztük apját is – aki ehhez a hiedelemhez ragaszkodott.

Isten a Koránban megemlít más muszlimokat is, akik elhagyták a családjukat. Az egyik ilyen kimagasló személy Mária, akit Isten példaként állított a világok asszonyai elé. Volt egy időszak, amikor Mária is külön élt a családjától. Erről Isten a Korán 19. Szúra (Surat Maryam) 16. ájájában így szól:

„És emlékezz meg az Írásban Máriáról! (Emlékezz arra), amikor visszavonult a hozzátartozóitól egy keleti helyre!”

Mária, életének egy bizonyos szakaszát egyedül töltötte. Elhagyta családját és népét, és egy keleti helyre húzódott.

A Koránban Isten, Mózes próféta életéből is hoz fel példákat. A nép, amelyhez Mózes elküldetett, Fáraó zsarnoksága alatt élt. Az emberek féltek Fáraótól és közülük csak nagyon kevés fiatal hitt Mózes prófétának. Ezek a fiatalok is elhagyták népüket, és az igaz vallást követték, amit Mózes elhozott. Erről a Korán így ír:

„És népének csak (kevés) leszármazottja hitt, mivel féltek Fáraótól és az előkelőiktől, hogy megpróbáltatásnak veti őket alá. Fáraó bizony kevély volt a földön és mértéktelen volt a mértéktelenek között.” (Korán, 10:83)

A maroknyi fiatalt, akik hittek Mózesnek és az általa elhozott igaz vallásban, Fáraó és előkelői zsarnok módon elnyomták. A fiatalok számoltak ezzel, de Mózessel együtt ugyanúgy gyakorolták vallásukat. Az, hogy Isten felhívja a figyelmünket ennek a népnek a leszármazottaira, vagyis ennek a társadalomnak néhány fiatal tagjára azt jelenti, hogy ezeken a fiatalokon kívül nem akadt más, aki hívő lett volna. Ez utal arra is, hogy ezek a fiatalok családjuktól külön éltek.

Tudjuk, hogy Mohammed próféta (s.a.w) idejében is voltak olyan hívő fiatalok, akiknek a családját zavarta, hogy gyermekük az Iszlám értékrend szerint él, ezért rosszul bántak velük. Végül ezek a fiatalok elhagyták zsarnok családjukat és tévelygő népüket.

Umm Gulsum Binti Ukde hívő nő volt. Hét éven keresztül kellett családja elnyomása alatt élnie Mekka bálványimádói között. Attól a perctől kezdve, hogy hűséget esküdött Allah Küldöttének, kínozták és kizsákmányolták – akárcsak a többi muszlimot. A bálványimádók, és elsősorban saját apja, zsarnok módon elnyomták, ő azonban nem engedett a vallásából, annyira szerette Istent és a Prófétát (s.a.w.) és annyira ragaszkodott hozzájuk. Umm Gulsum Binti Ukde Istennél keresett oltalmat, ebből merített erőt, míg végül elvégezte a hidzsrát (kivándorolt) Medinába és békességben, nyugalomban élt Mohammed Próféta (s.a.w.) közelségében. Hitt és nem törődve a nehézségekkel elhagyta zsarnok családját. Egyedül végezte el a hidzsrát, ezért a hívők példát vehetnek róla.

Mus’ab Ibn Umayr Mekka egyik tehetős családjához tartozott. Családja és környezete előtt titkolta, hogy felvette az Iszlámot, titokban látogatta a Prófétát (s.a.w.). Titokban imádkozott, ám amikor hozzátartozói ezt megtudták, bebörtönöztették. Amint alkalma volt elvégezni a hidzsrát, az első karavánnal útnak indult, megszökött a családjától és kivándorolt Abesszíniába.

Hazreti Szalama szintén a szahabékhoz (Mohammed Próféta Társaihoz) tartozott. Családja sokáig zaklatta őt hite miatt. Szalama és testvére Harísz hívő lett és követte a Prófétát (s.a.w.), három másik testvére, Abu Dzsehil, Ász és Hálid viszont elfordult Isten vallásától és hívő testvéreik ellenségei lettek. Szalamát legközelebbi hozzátartozói sanyargatták, testvérei mindent elkövettek, hogy elfordítsák őt a vallás értékrendjétől. Végül Szalama, hogy testi épségét védje és korlátozás nélkül tudja gyakorolni az Iszlámot, Abesszíniába vándorolt.

Ezekből a példákból is jól láthatjuk, hogy a történelemben az őszinte hívők között mindig akadtak olyanok, akiket hitük miatt a családjuk vagy környezetük elnyomott. Sokuk elhagyta hozzátartozóit és így követte a próféták útját.

Isten hírt ad a Koránban Lót és Noé feleségéről. Lót és Noé, mindketten áldottak voltak a próféták sorában, ám egyiknek a felesége sem volt képes felmérni erényes, hívő voltukat. Ezért Isten elválasztotta őket tőlük:

„Allah példának állította a hitetlenek elé Noé és Lót feleségét. Mindketten két igaz szolgánknak voltak alávetve. Ám mindketten elárulták őket, és azok nem segíthettek nekik Allahnál semmit. És mondatott (nékik): ’Menjetek a (Pokol) tüzébe a bemenőkkel!’” (Korán, 66:10)

Ebben az ájában a Mindenható Allah azt mondja, hogy ezek az asszonyok, akik két őszinte muszlimnak, két prófétának a feleségei voltak, elárulták férjeiket. Az emberiség történetében nem ez volt az első eset, hogy egy család tagjai erkölcsileg nem álltak ugyanazon a magas szinten. Noé fia is azok közül való volt, akik az Özönvíz idején hátrahagyattak. Nem engedelmeskedett az apjának, aki felettébb erényes volt, áldott a próféták között, hanem inkább úgy cselekedett, ahogyan ő jónak gondolta. Isten ekkor hírül adta Noénak, hogy a fia nem tartozik a családjához, mert ellenszegült Isten akaratának és nem Isten elégedettségét kereste. Isten a Koránban erről így szól:

„Ő azt mondta: ’Noé! Nem tartozik ő a családodhoz! Bizony kárhozatosan cselekedett ő! Ne kérdezz olyasmiről, amiről nincsen tudásod! Óva intelek: Ne légy tudatlan a tudatlanok között!’” (Korán, 11:46)