Miért veszélyes az a logika, hogy „majd később kijavítom a hibáimat”?

Miért nagyon veszélyes halogatni, hogy javítsunk viselkedésünkön azzal a kifogással, hogy „majd később kijavítom”?

Hogyan kell viselkednie egy hívőnek, ha óvatlanságból hibát követett el?

„Azon a napon a súly, (amellyel megméretnek) az Igazság lesz. Akiknek a mérlegserpenyőik súlyosak lesznek, azok boldogulnak. Akiknek azonban könnyű lesz a mérlegserpenyőjük, azok önmagukat veszejtették el, mivel vétkeztek a Mi jeleinkkel.” (Korán, 7:8-9)

A sátán megpróbálja minden adandó alkalommal hiábavaló képzelgésekkel lefoglalni az embert. Igyekszik elfeledtetni vele Istent, a Koránt és a túlvilágot (Magasztaltassék Isten). Az ember azt mondja: „Ebből még nem lesz semmi baj, később úgyis kijavítom a hibámat”. Ez a sátán játékainak egyike. A hívőnek nagyon óvatosnak kell lennie a sátán mesterkedéseivel szemben. Mindig lelkiismeretére kell hallgatnia, hogy elnyerhesse Isten tetszését, és a Korán értékrendjét kell a mindennapi életében megvalósítania.

A Korán fent idézett ájáival Isten kinyilatkoztatta, hogy az Utolsó Ítélet Napján mindenkit kérdőre von, és megadja az emberek fizetségét aszerint, ahogyan cselekedtek – kinek a Paradicsomot, kinek a Poklot. Akik ebben a világban jókat cselekedtek, azoknak a ’mérlegserpenyőik súlyosak lesznek’, így a Paradicsom lesz a jutalmuk. Akik viszont nem cselekedtek jót Isten tetszéséért, azoknak a mérlegserpenyője könnyű lesz és a Pokol lesz a büntetésük. Így hát azoknak, akik meg akarják óvni magukat a Pokol büntetésétől és ezért hajlandók tenni is, még egyszer át kell gondolniuk, melyek azok a hibák, amikre rendszerint rámondják ’mindegy, majd később kijavítom’, és haladéktalanul el kell távolodniuk minden olyan viselkedésformáról, ami nem felel meg a Korán értékrendjének.

Ez az az erkölcsi hovatartozás, amit Isten leír a Koránban és ezt követeli meg a hívőktől. A Korán 3. Szúrájában ezt az áját olvashatjuk: „…és nem követik el makacsul újra, amit tettek.” (Korán, 3:135) Az ája rávilágít arra, hogy a hívőnek azonnal javítania kell helyzetén, amint észreveszi, hogy hibát követett el. Az emberek azonban időnként nem igyekeznek változtatni a helyzetükön, nem hallgatnak lelkiismeretük szavára, pedig tudják, hogy vétkeztek. Alsó énjük és a sátán befolyása alatt úgy érzik, joguk van egy kicsit ebben az állapotban maradni. Továbbra is elkövetik tehát ugyanazokat a hibákat. Vagy azért mert büszkék, vagy mert félnek, hogy mit fognak szólni az emberek. Az is megesik, hogy elérzékenyülnek vagy elhatalmasodik rajtuk valami nagyon rossz érzés. Csupa olyan lelkiállapot ez, ami nem egyeztethető össze a Korán értékrendjével. Olyan nagy hibák ezek, amik fokozzák az ember veszteségét ezen a világon is és a túlvilágon is.

A hívők nemes viselkedése, miután hibáztak

Aki nem gondol Istenre és a túlvilágra, az nem tudja megoldani a problémáit, mivel nem a vallás értékrendje szerint méri fel helyzetét, hanem saját felszínes gondolkodásmódjával, szabályaival keresi a megoldást. Az ilyen emberek nem is ismerik be azonnal, ha tévedtek, nem igyekeznek helyrehozni a hibájukat, mert ez számukra taszító. A hívők abban különböznek tőlük, hogy már megtisztultak ezektől a negatív gondolatoktól. Egy hívő ember hitének ismérvei közé tartozik, hogy – a fent említett gondatlan emberekkel szemben – változtat a viselkedésén, amint észreveszi, hogy hibázott. Ha a jóra hívják, rögtön elhagyja a rosszat és utána állhatatos marad. Nyilvánvaló jele ez annak, hogy az illető féli Istent, hisz Benne és hisz a túlvilágban.

Ha egy hívő hibát követ el tudja, ez egy lehetőség számára, hogy muszlimként viselkedjen (vagyis alávesse magát az Istenti akaratnak). Azonnal hátat fordít annak, ami helytelen, ebben nyilvánul meg Urunk iránti szeretete és ragaszkodása. Nem való egy hívőhöz, hogy azt mondja „később majd úgyis kijavítom” és továbbra is kitartson abban, ami nem helyes, ez nem fér össze az istenfélelemmel.

Az embernek nem szabad megfeledkeznie arról sem, hogy minden olyan cselekedete, ami nem felelt meg a Korán értékrendjének, megőriztetik Istennél, és az Utolsó Napon, amikor az illetőt kikérdezik, ezek a vétkek majd mind elé sietnek. Képzeljünk el egy embert, aki 60 évig él, és életének egyetlen napját nem Isten tetszésének megfelelően töltött. Talán később megbánja ezt az egy napot, és a Koránt követve viselkedik. Ez az ember remélheti, hogy Isten elégedett lesz vele, hiszen a megbánás kapuja mindig mindenki számára nyitva áll. Az ember mindig javíthat a hibáin, mindig megvan a lehetősége arra, hogy erkölcsileg magasabb szintre emelkedjen, amivel Isten elégedett és mindig van lehetősége arra, hogy viselkedésével elnyerje a Paradicsom legfelső termeit. De mégis ott van az az ’egy nap’, amikor szándékosan nem tette jóvá, amit elkövetett, és ez az egy nap a túlvilágon kisebbíti majd a jutalmát. Aki pedig sok-sok napot tölt el óvatlanul, azt annyi veszteség fogja érni, ahány napnyi jócselekedetet nem tett meg, pedig megtehette volna. (A legjobban Isten tudja.)

Minden pillanat itt a Földön rendkívül értékes az ember számára

Életünk nagyon gyorsan eltelik. Bármikor előfordulhat, hogy az embert váratlanul betegség sújtja vagy balesetet szenved, vagy akár minden ok nélkül meghal, és már nem lesz lehetősége másnap jót cselekedni vagy javítani azon, ami előtte való nap történt. Senkinek sem garantált, hogy lesz még ’később’ a számára. Senki sincsen annyira biztonságban, hogy azt mondhassa „később helyre hozom”. Senki nem lehet biztos abban, hogy később még élni fog. Ennek az igazságnak a fényében az embernek minél előbb le kell mondania a hibáiról és Isten tetszéséért kell cselekednie.

S hogy mit kell tennie?
● Minden pillanatot teljes alávetéssel kell eltöltenie, úgy kell élnie, hogy aláveti magát Isten akaratának és a sorsnak.
● Minden körülmények között elsősorban Isten tetszését kell keresnie.
● Hátat kell fordítania a sátán suttogásának, a szomorúságnak és a felesleges, időrabló dolgoknak.
● Fel kell hagynia rossz tulajdonságaival, a büszkeséggel, az elbizakodottsággal, a nagyzolással.
● Ha elkövetett egy hibát, úgy kell a későbbiekben viselkednie, ahogyan az megfelel a Korán értékrendjének.

Isten, aki kegyelmes az Ő szolgáihoz, a Koránban hírül adta, hogy elnéző lesz szolgái közül azokkal, akik az Ő bocsánatát kérik:

„(Emlékezzetek arra), amikor azt mondtuk: ’Lépjetek be ebbe a városba, és egyetek amiből és ahol csak akartok bőséggel. Lépjetek be a kapun alázattal és mondjátok ’Hitta (Megbocsátást [kérünk] bűneinkért)!’ Mi megbocsátjuk nektek a bűneiteket, és (jutalommal) fogjuk gyarapítani a jót cselekvőket.” (Korán, 2:58)