„akik átadták Allah üzeneteit, féltek Tőle és Allahon kívül senkitől sem féltek. Allah elégséges számonkérő!” (Korán, 33:39)
Urunk, a Magasztos Isten az, Aki megteremtette az embert, tudja, mi történik vele, Aki védelmezi őt, amikor még az édesanyja hasában van és mit sem tud erről, és Aki egész életén át figyeli őt. Isten az, Aki már annak tanúja, amikor az ember még csak egy aprócska sejt, és Ő az, Aki mindent lát, amit az ember élete során tesz. Az ember nincs is tudatában, ám Isten mindig mellette van, tanúja mindennek, amit az ember tesz.
Akkor is, ha az ember egyedül van, bármi is fordul meg a fejében, ha kimondott szavait idővel el is felejti, mindez Istennél ugyanúgy megmarad. Amíg az ember csak él ezen a Földön, minden, amit tesz, ülve, vagy miközben beszél, miközben eszik, miközben alszik, Isten tudtával történik. Isten minden szót hall, ami elhagyja az ő ajkait, minden gondolatát ismeri. Előtte semmi sincsen rejtve.
Isten, az Elszámolás Napján minden ember előtt felfedi mindazt, amire az illető szert tett. Az emberek, az Ítélet Napján minden tettükkel szembesülni fognak, a jóval s a rosszal, az őszinte cselekedetekkel. A szép és a csúnya, minden hiánytalanul megmutatkozik. Isten tanú minden ember minden tette fölött, és az Utolsó Napon mindenki azt kapja majd, amit tettei alapján megérdemel. Az ember maga lesz a tanú saját maga ellen, és igazsággal ítélet tétetik felette. Isten, az egyik ájában így szól:
„És igazságos mérlegeket állítunk föl a Feltámadás Napján. És egyetlen lélek sem fog igazságtalanságot elszenvedni semmiben. Ha az egy mustármag súlya lenne is - előhozzuk! Elégséges számonkérők vagyunk!” (Korán, 21:47)