„És vereséget mértek rájuk Allah engedelmével, és Dávid megölte Góliátot. Allah pedig felruházta őt a királyi uralommal és a bölcsességgel, és megtanította őt arra, amire akarta. Ha Allah nem tartotta volna vissza az embereket - egyeseket mások által -, akkor bizony a földet elborította volna a romlás. Allah azonban kegyes az Ő teremtményei iránt.” (Korán, 2:251)
Isten, Aki anyagi és erkölcsi téren is, mindenféle veszélytől megvédelmezi a hívőket, a hitetlenekkel, képmutatókkal és a társítókkal szemben is hatalmas, legyőzhetetlen erőt biztosít a számukra. Amikor a hitetlenek még csak tervezgetik titkon felállított csapdáikat, összeesküvéseiket és támadásaikat, Isten cselt sző ellenük. Akadályt gördít a hitetlenek okozhatta veszteség elé és ellenük fordítja azt, amit ők a hívőknek akartak okozni.
Emellett pedig, Isten megtöri a hitetlenek erejét azáltal, hogy eltávolítja őket egymástól, összeférhetetlenné teszi őket. Azokat, akik gyűlöletet éreznek a muszlimok iránt, távol tartja tőlük és olyan szerencsétlenségeket bocsát rájuk, amelyek teljesen lefoglalják őket.
„akiket jogtalanul elűztek lakhelyeikről, csak azért mert azt mondták: ’A mi Urunk Allah.’ És ha Allah nem tartotta volna vissza az embereket - egyeseket mások által -, áldozatul estek volna a rombolásnak a szerzetescellák, templomok, zsinagógák és [egyéb] kultuszhelyek, amelyekben Allah neve gyakorta elhangzik. Allah nagyonis megsegíti azokat, akik segítik Őt. Allah erős és hatalmas.” (Korán, 22:40)
Csakis Isten az, Aki eltávolítja a sok nehézséget, betegséget, rossz sugallatot, a sátán rosszát és a szerencsétlenséget a hívőkről, és emellett még számos olyan csapástól védi meg őket, amiről nem is tudnak. Nincs kétség, ez a hívők számára mind nyilvánvaló vagy rejtett segítség Istentől. Ő, nagyon szeretetteljes az Ő szolgáival, és a legjobb segítő és a leginkább megbocsátó, ha valaki Nála keres menedéket és Tőle kér segítséget.