Ha egy seb keletkezik testünk bármely részén, rögtön vérezni kezd. Ez azt mutatja meg számunkra, hogy testünket teljes mértékben behálózzák az erek. Olyan hosszúak, hogy ha kiterítenénk őket a földre, hozzávetőlegesen százezer kilométer hosszúak lennének.
Rendkívül fontos az erek jelenléte a test minden részén. Az ereknek köszönhetően jut el az oxigén és a táplálék a sejtekhez, amelyek nélkülözhetetlenek a sejtek működéséhez. Egy szállítmányozó céghez hasonlóan a vérben először a szállítandó anyagot csomagolják be, majd a vérsejtekre felrakodják az árut és leszállítják annak a sejtnek, amelyiknek szüksége van rá. Az oxigén, a zsír és az aminosavak csomag formájában haladnak a vérben, és amint elérnek a megfelelő sejthez, ott lepakolják őket. Ebben a szállítási rendszerben soha nem történik hiba. Ezek az anyagok a megfelelő sejtnek a megfelelő időben és mennyiségben kerülnek kiszállításra. Ellenkező esetben, tegyük fel, hogy oxigén helyett zsír szállítódik egy sejtnek. Ez a hiba az adott sejt halálához is vezethet. Jól látható, hogy egy apró hiba milyen nagy károkat okozhat. De ilyen hiba nem történik. Azért, mert ezek egyike sem a véletlen eredményeképp jött létre. Teremtőnk, Isten ezt a rendszert is tökéletesen alkotta meg és adta szolgálatunkra.
A vér bejárja az egész testet, ezzel egy időben nagyon sok feladatot lát el. Most vessünk egy rövid pillantást arra, hogy mik is ezek a feladatok.
Teherszállítás
Beszéltünk arról, hogy a különböző anyagok a vér segítségével jutnak el a megfelelő szervekhez. A vérsejtek a szállítás során felrakodják az olyan elhasznált anyagokat, mint a széndioxid és gondoskodnak arról, hogy azok kikerüljenek a szervezetből.
A folyékony halmazállapotú vér hiba nélkül látja el ezt a feladatot, ami rendkívüli figyelmet és felelősséget követel meg. A benne szállítandó anyagok mindegyikéről nagyon jól tudja, hogy mi az, milyen folyamatnál használják azt fel, és azt is, hogy hol kell lerakni. A sejtből felvett széndioxidot véletlenül sem adja oda egy másik sejtnek. Minden esetben felveszi a sejtekből a széndioxidot és helyette oxigént ad le nekik. A vér fáradhatatlanul és hibátlanul látja el ezt a feladatot. Ennek az az oka, hogy ez is egy részét képezi annak a tökéletes rendszernek, melyet Isten alkotott meg a testünkben. Ezek a vérsejtek feltétel nélkül engedelmeskednek az Urunk által teremtett rendszernek, és ezért hiba nélkül látják el feladatukat.
A sejt katonái
Testünk minden egyes nap különböző baktériumokkal, vírusokkal és mikrobákkal száll harcba. Néhányuk szervezetbe jutását meggátolják, de vannak, amelyeknek sikerül bejutniuk. Szervezetünkben egyedi védekező sejtek vannak jelen azért, hogy felvegyék a harcot ezekkel a mikrobákkal. Ezek a sejtek a vérben látják el feladatukat. Katonákhoz hasonlóan védik testünket a veszélyektől azáltal, hogy harcba szállnak az ellenséggel. Amikor az ellenség megtámadja testünk egy részét, a katonák a vér segítségével eljutnak bárhova, ezáltal könnyen felveszik a küzdelmet velük. Születésünk pillanatától fogva látják el feladatukat és védik a testünket.
Urunk, nagyon fontos információkat tanított meg a sejteknek, melyek szemmel nem láthatóak, és így adta őket az emberek szolgálatára. A vérnek ezen tulajdonságai egy-egy bizonyíték Isten erejére és kegyelmére, amit az emberiség felett gyakorol.