„Övé mindaz, ami az egekben és a földön van, és Őt illeti meg a vallás[i tisztelet] mindörökké. Vajon Allah helyett mást féltek?” (Korán, 16:52)
A kor amelyben élünk olyan időszak, amikor az ateisták és a vallás ellenségei minden erejükkel azon igyekeznek, hogy megtagadtassák az emberekkel Isten létezését és Egyedülvalóságát. Ezt ellensúlyozandó, Isten olyan lehetőségeket ad a hívőknek és olyan bizonyítékokat mutat meg nekik, amelyek megsemmisítik a hitetlenek torz és tévelygő filozófiáit. Ezen bizonyítékok élén a hit igazságai állnak.
A legnagyobb sületlenség, amit az istentagadók előterjesztettek az, hogy minden élő és élettelen dolog a véletlen folytán jött létre. Ahhoz, hogy megtörjön ez a hitetlenek által elhinteni próbált babona, és ahhoz, hogy napvilágra kerüljenek a teremtés csodái, amiket a hitetlenek megpróbálnak eltitkolni az szükséges, hogy a hit igazságait a modern tudomány tükrében vizsgálva adjuk át az embereknek. Aki lelkiismeretes és ezen keresztül, teljes nyilvánvalóságában látja az élőlények csodálatos felépítését, az Univerzum rendkívüli rendszereit valamint a milliárdnyi pontos egyensúlyi állapotot, az rájön, hogy ezek nem alakulhattak ki véletlenül, hanem mindez Isten teremtése, Istené, akinek ereje mindenek feletti. Így a hitetlenek által terjeszteni próbált gondolat, miszerint minden a „véletlen” műve, az alábbi ája tanúsága szerint szertefoszlik:„És mondd: ’Eljött az igazság és elenyészett a hamisság!’ A hamisság [mindig] elenyészik.” (Korán, 17:81)
Másrészről pedig ügyelni kell arra, hogy az az ember, akinek nincsenek információi, nincsen tudása a hit igazságairól, rendkívül védtelenné válik a hitetlen hatásokkal szemben. Ezt számos élő példával tudjuk illusztrálni. Ha a közeli múltat szemléljük, azt látjuk, hogy nagyon sok hagyománytisztelő családból származó fiatal, aki gyermekkorában vallásos nevelést kapott, a gimnáziumi vagy egyetemi éveiben környezete, barátai hatására hamar elveszti hitét. Ennek az az oka, hogy az ateisták az „értelem és tudományosság” köntösébe bújtatják hamis hitüket. Úgy állítják be magukat, mint aki mindent tud a természetről és az Univerzumról, mint aki megértette az élet szabályait és megoldotta annak rejtélyeit (rájött annak igazságaira). Ezáltal hatással tudnak lenni azokra és félre tudják vezetni azokat, akik bár hagyománytisztelő gyökerekkel rendelkeznek, a hit igazságairól nem tudnak, ezért hitük nem szilárd bizonyosságon nyugszik.
Pedig aki ismeri a hit igazságait, az könnyen felismeri az Istent megtagadók hazugságait, szélhámosságát és könnyedén megcáfolja azt. Hasznos saját maga számára és mások számára is. Míg a hit igazságainak területén való tájékozatlanság (tudatlanság) védtelenné teszi az embert az ateista hazugságokkal szemben, a hit igazságainak ismerete és megértése mindenféle tagadó szellemi irányzattal szemben felemeli a hívő embert.