A halál nem a véget jelenti

A halál olyan elkerülhetetlen valóság, amivel minden ember szembesülni fog azután, hogy egy meghatározott időt eltöltött ebben a világban. A halál azonban nem megszűnés, csupán az evilági élet vége. Ezután a vég után – a Korán szavaival élve – „a végtelen” túlvilági élet következik. Minden ember, onnantól kezdve, hogy megszületett, vagy mondjuk inkább úgy, onnantól kezdve, hogy Isten a lét szintjére emelte őt, megkezdte végtelen életét, és időszakos próbatételeken esik át. Ennek a folyamatnak a végén egy átmeneti pillanat következik, amit „halálnak” nevezünk, majd az ember a Feltámadás Napján elszámol Isten Színe előtt és átlép a túlvilági életbe – oly módon, ahogyan azt Isten meghatározta a számára.

Az ember soha nem szűnik meg

Isten, meghatározott sors szerint teremtette az embereket. Még mielőtt az ember megszületne, órára, percre pontosan nyilvánvaló, mennyit időt fog a Földön eltölteni. Amikor ez az idő lejár, az ember evilági élete véget ér. És még ha testi létezése meg is szűnik ebben a világban, a halált követően a túlvilági örök élet veszi majd kezdetét, vagyis az élet folytatódik tovább. Az pedig, hogy az ember számára büntetéssel folytatódik-e vagy áldások között, evilági életétől függ, attól, hogy ragaszkodott-e az Isten által kinyilatkoztatott Korán szellemiségéhez, és Isten tetszését kereste-e vagy nem. Az egész rendszer, az Univerzum, a Föld, az ember és az ember számára teremtett minden dolog forrása az örök élet a túlvilágon. Isten, a következőképpen adja hírül azt, hogy az embert céllal teremtette, és a rövid evilági élet után visszafordítja őt Magához:

„Azt gondoltátok vajon, hogy játékból teremtettünk benneteket, és hogy nem lesz visszatérésetek Hozzám?” (Korán, 23:115)

Ahogyan az ája is tanúbizonyságát adja, minden ember kétséget kizáróan vissza lesz fordítva Istenhez. Ez Isten ígérete. A Magasztos és Mindenható Isten, a halál után minden embert új teremtéssel támaszt fel. Olyan nap lesz ez, amikor a tagadók és a hívők nyilvánvalóan elválnak egymástól. A Feltámadás Napján nagy lesz a tolongás, és legalább olyan félelmetes is lesz ez a nap. Az embereket csoportosan vezetik örökkévaló lakhelyeikre.

„Amikor az emberek a teremtmények Ura előtt állnak”

A Korán hírül adja, hogy nem csupán az összes teremtmény az Univerzumban, de maga az Univerzum is meg fog halni. Nem csak az ember halandó. Minden állat és minden növény el fog pusztulni. Sőt, a bolygók és a csillagok is… Az elmúlás közös sorsa minden teremtménynek az Univerzumban. Egy olyan napon, mely az örökkévalóságban elrendeltetett, minden ember, minden élőlény, a Föld, a Nap, a Hold, a csillagok, egyszóval minden anyagi létező el fog tűnni. A Korán ezt a napot úgy nevezi „a Feltámadás Napja (vagy a felkelés napja); ez az a nap, „amikor az emberek a teremtmények Ura előtt állnak”. (Korán, 82:6)

A Korán tudomásunkra hozza, hogy amikor másodszor szólal meg a harsona, az emberek összegyülekezve szállnak ki sírjaikból, akár a szétszóródó sáskák, és Uruk Színe elé igyekeznek. Ezt az igazságot az egyik ája így írja le:

„Lesütött szemmel jönnek elő a sírokból, a szétrajzó sáskákhoz hasonlatosan.” (Korán, 54:7)

Az emberek összegyűlnek, hogy elszámoljanak tetteikkel

E rémülettel teli nap után élik át az emberek az elszámolás napját. A számadás napja ez, amitől a hitetlenek egy életen át menekültek, amiről nem vettek tudomást, amit viszont a hívők már vártak. Isten, mint mindent, amit teremtett, ezt a napot is a Maga Erejének és Nagyságának megfelelően teremtette meg. Az elszámoltatáshoz felsorakoznak majd az angyalok. Azon a napon igazsággal ítéltetik meg az ember és aki beszélhet, az csakis az igazat fogja mondani. (Korán, 39:69-70)

Az elszámolás napján a hívők arca fényes és ragyogó lesz, arcuk Urunkra tekint majd, erről a Korán ájái így írnak:

„Allah pedig megóvta őket annak a napnak a szörnyűségétől és megadta nékik, hogy ragyogást és örömöt leljenek.” (Korán, 76:11)

A tagadók bűnösségét ugyancsak az arcukról lehet majd leolvasni. Hogy milyen lesz az ő lelkiállapotuk azokban a pillanatokban, Isten a következőképpen adta hírül az ájákban:

„és azon a napon lesznek komor orcák, vélnéd, hogy gerincroppantó (csapás) éri őket.” (Korán, 75:24-25)

A világon jelenleg több, mint hat és fél milliárd ember él. Ha ehhez a számhoz hozzáadjuk azoknak az embereknek a számát, akik korábban éltek és azokét, akik ezután fognak élni, valamelyest el lehet képzelni a Feltámadás Napjának kavarodását. Az emberek összetódulnak, látják egymást, látják a körülöttük zajló eseményeket és nyilvánvalóan fel is fogják, hiszen azon a napon – ezt Isten adta hírül a Koránban – éles lesz a látásuk:

„Nem törődtél ezzel. Mi azonban fölnyitottuk a szemed és ma éles a tekinteted.” (Korán, 50:22)

Az elszámolás pillanata

Vannak olyan események az ember életében, amik többnyire fordulópontnak számítanak. Ilyen fordulópontok lehetnek: bejutni az egyetemre, megkapni a diplomát, vagy megszerezni egy jó állást… Azok az emberek, akik ilyen és ehhez hasonló terveket dédelgetnek, egészen addig a pillanatig, amíg el nem érik céljukat, számolgatják a napokat, rákészülnek az eseményre. Szemük előtt, abban az adott időszakban, csak ez a cél lebeg, és nem is restellik kimondani, ezért a dologért élnek. Ezek természetes vágyak. Az ember teremtésének alapvető célja azonban az Istennek való szolgálat. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha az ember a Koránban leírtaknak megfelelően él. Ahogyan az ember az előbb említett célok érdekében folyamatosan munkálkodik, úgy teremtése céljának is meg kell felelnie, nagy igyekezettel kell készülnie az örökkévaló, túlvilági életére. Ezt az igyekezetet viszont nem túl ésszerű összehasonlítani bármely evilági céllal. Méghozzá azért nem, mert bármit is ér el ezen a világon, az ember evilági céljainak gyümölcse egy napon – vele együtt – elvész, elmúlik. Sőt, a megszerzett haszon – bármennyi is legyen az – , mit sem fog segíteni az ítélet napján, s míg az ember evilági céljainak eléréséért fáradozik, az összegyűjtés (feltámadás) napja egyre közeledik. Minden eltelt óra, minden perc, sőt minden másodperc egy-egy újabb lépés a halál, a feltámadás és az elszámolás felé. Ezt a folyamatot nem lehet megállítani vagy visszafordítani, minden ember ezt az utat járja végig.

Isten, aki végtelen erővel rendelkezik, a Koránban így említi, hogy az ember minden nappal a vég felé halad:

„Oh, te ember! Te bizony fáradozva igyekszel Uradhoz, és majd találkozni is fogsz Vele.” (Korán, 84:6)

Az emberek egyedül fognak elszámolásra hívatni

A számadás napjának egy másik tulajdonsága az, hogy az emberek „egyes egyedül” hívatnak az elszámolásra. Akik abban reménykednek, hogy ezen a világon és a túlvilágon is megsegítik majd őt a hozzátartozói (vagy azok, akik közel állnak hozzá), azok az elszámolás napján elszakadnak szeretteiktől és egymaguk fognak elszámolni tetteikkel. Urunk a Koránban ezt így adja tudtunkra:

„És a Feltámadás Napján mindegyikük egyes egyedül jön Hozzá.” (Korán, 19:95)

Az elszámolás pillanata nehéz nap lesz az emberek számára, hiszen az egyedüllét érzésétől az emberek többsége – főként nehézség idején – nagyon idegenkedik. Még itt ezen a világon is az egyik legnagyobb büntetés az, ha valakit elhagynak. Amikor az ember teljesen magára marad, többnyire a családjához fordul segítségért, az elszámolás napján azonban az emberek nem találnak senkit, aki megbízható és senkire sem számíthatnak, sem a családjukra, sem másra. Ez az igazság így szerepel az egyik ájában:

„És amikor megfúvatik a trombita, azon a napon nem lesz köztük vérrokonság és nem kérdezgetik egymást.” (Korán, 23:101)

Kiosztásra kerülnek a feljegyzések, amelyek az emberek cselekedeteit tartalmazzák

Mindent, amit az ember evilági életében tesz, feljegyez két angyal, egyikük az ember jobb oldalán, másikuk a bal oldalán kíséri őt. Róluk – bár az ember nem láthatja őket – Isten hírt ad a Koránban. A feljegyzéseket, melyek az elszámoltatásra készülnek, az ítélet napján odaadják az embereknek. Az ember semmit sem tagadhat le, amit tett, hiszen élete minden pillanatát feljegyezték. Mindenki a saját feljegyzéséből tudja meg, hogy mit készített magának elő a túlvilágra. Ezekben a pillanatokban, amikor Urunk senkivel sem lesz egy kicsit sem igazságtalan, és nem felejtődik el még az akkora jótett sem, mint egy mustármag, a hívők és a hitetlenek helyzete merőben más lesz.

Ahogyan az ája hírül adja, azon a napon a hívők jobb kezük felől kapják meg feljegyzéseiket. Öröm és boldogság tölti el őket, míg a hitetleneket, akik feljegyzéseiket bal oldalról kapják, szégyen borítja el és félelem keríti hatalmába:

„Nos, akinek a [tetteinek] feljegyzése a jobbjába adatik, könnyű lesz a számonkérése, és örvendezve fog visszatérni a háza népéhez. Ám, akinek [tetteinek] feljegyzése a háta mögé (a baljába) adatik, az pusztulásért fog majd kiáltani, és a Szeírbe fog jutni. Ő (életében) a háza népe körében örvendezett, és úgy vélte, hogy nem fog visszatérni (Allahhoz). De igen! Az Ura bizony átlát rajta.” (Korán, 84:7-15)

A Pokol felfedése

Azon a napon, amikor az ember számot vet egész életével, mindenki elszámol azzal, amit ezen a világon tett. Lesznek, akik megértik, hogy a Pokolra kárhozottak, és átjárja őket a fájdalom, amiért az örök élet helyett a rövidke (evilági) életet választották. Ők azt hitték, nem fogja büntetés sújtani őket, nem fog eljönni az Ítélet Napja, azt gondolták, tetteiknek nem lesz következménye. Mégis eljött a halál, majd az ítélet pillanata, ők pedig arra a helyre vezettetnek, ahol örökkön örökké fognak maradni. Ahogyan a Korán tájékoztat erről, az emberek nem fognak azonnal elválni egymástól a kikérdezést követően. A hívőknek, még mielőtt a Paradicsomba kerülnének, megmutattatik a Pokol, akárcsak a hitetleneknek. Azon a napon minden ember, legyen az hívő avagy hitetlen, a Pokol körül fog térdelni. Mindenki fültanúja lesz iszonyatos üvöltésének és mindenki látni fogja a rémületes eseményeket, amik odabenn zajlanak. A hívők persze nem maradnak itt, ők a Paradicsomba fognak kerülni, míg a hitetlenek a Pokolra jutnak, ahonnét soha többé nem fognak kijönni. Az áják ezt így adják tudtunkra:

„Azután bizony Mi leszünk a legjobb ismerői azoknak, akik a leginkább megérdemlik, hogy abban süljenek. És nincs senki közöttetek, aki ne menne le oda. Eldöntött elrendelése ez a te Uradnak. Ezután megmentjük azokat, akik istenfélők voltak, a vétkeseket pedig térdükön állva hagyjuk ott.” (Korán, 19:70-72)

Abban, hogy Isten, aki végtelenül irgalmas, megmutatja a Poklot a hívőknek, nagy bölcsesség rejlik. A hívők így közvetlen közelről látják majd, milyen a Pokol, és ismételten megértik, mekkora áldás és öröm Istentől az ő hitük. Megértik ezt, és hálát adnak érte. Hiszen – ezt az áják is bemutatják – a Pokol rettenetes hely. Óriási áldás, ha az ember megmenekül tőle és eszköz ahhoz, hogy az ember hálát adjon Istennek. A hívők látni fogják a Poklot és össze tudják hasonlítani majd a Paradicsommal. Összehasonlítván pedig megérthetik, mekkora áldás is a Paradicsom.

Az igazi élet a túlvilági élet

Magasztos és Mindenható Urunk, 60-70 évnyi evilági élet után, megígérte az embernek az örökkévaló paradicsomi életet, amennyiben életét jó cselekedetekkel tölti. Ez óriási áldás, az Ő kegyéből való. Az embernek hálát kell adnia ezekért az áldásokért és – hogy elnyerhesse a halál utáni örökkévaló életet – evilági próbatételeiben komolyan kell fáradoznia. Ha ugyanis nem él a Korán parancsainak megfelelően, az Ítélet Napján nagy szégyenben maradhat Isten előtt, és az örökkévaló túlvilági élet helyett örökké tartó büntetésben lehet része. Urunk ekképpen közli velünk, hogy az igazi élet a túlvilági élet:

„Az evilági élet csak mulatozás és játék. A túlvilági lakhely az [örök] élet! Bárcsak tudnák!”

Meg kell tudni értenünk a végtelenség fogalmát

Isten, az evilági dolgokat illetően mindennek határt szabott. Minden dolognak egyszer vége szakad és minden mértéknek van vége. Ezért aztán a „végtelen” fogalmának megértéséhez el kell gondolkodni és viszonyítani kell bizonyos mércékhez, amiket ismerünk.

Amikor az ember azt mondja végtelen idő, általában ilyen számok jutnak az eszébe: százezer év, egymillió év, egymilliárd év. Az emberek úgy vélik, ez nagyon hosszú idő, soha nem lesz vége. Ugyanígy, ha végtelen távolságról beszélünk, az ember eszébe ilyesmik jutnak: százezer fényév, egymillió fényév, egymilliárd fényév.

Pedig ezek a gondolatok és fogalmak nagyon is korlátozottak. A végtelenség fogalmának rendkívüli nagyságát az alábbi példával illusztrálhatjuk: ha lenne száz kvadrillió ember (a Föld jelenlegi lakossága csupán 6,7 milliárd), aki egész életében éjjel-nappal számolna, sőt száz kvadrillió évig élnének és mást sem csinálnának egész életükben, csak számolnának, akkor sem érnék el a végtelenséget. Azért, mert a végtelenségnek soha nincsen vége, olyan mértékre vonatkozik, aminek se eleje nincsen se vége.

Egy ilyen mérték ígérete a túlvilági életre, csupán egyetlen példa Isten bölcs teremtésére. Mivel a hitetlen emberek leginkább a haláltól félnek, azt látjuk, hogy evilági életükben nagyon hosszú ideig, sőt örökké szeretnének élni. Ezt az igazságot az egyik Korán-ája így írja le:

„Látni fogod, hogy az emberek közül ők ragaszkodnak a legjobban az élethez, még azoknál is jobban, akik Allah Mellé társat állítanak. Némelyikük szeretné, ha ezer évig élhetne, de ha sokáig élne, az sem tartaná őt távol a kínzástól. Allah Mindent Látó, bármit is tesztek.” (Korán, 2:96)

Urunk azonban, bár megteremtett erre a világra mindent, amire az ember vágyik és amihez ragaszkodik, egyedül a végtelenség iránti vágyát nem elégítette ki az embereknek. Míg az, aki éhes, jóllakik, ha eszik, az, aki álmos, kipiheni magát, ha alszik, és az, aki szomjas, eloltja szomját, ha iszik, egyetlen dolog van ezen a világon, amire az ember nem tehet szert, ez pedig a végtelenség. Hiszen Isten, a végtelenség érzését csakis a túlvilágon adja majd meg az embereknek. Akik aszerint az erkölcs szerint élnek, amit Isten a Koránban kinyilatkoztatott, azoké a végtelen paradicsomi élet ígérete, míg azokat, akik megtagadják Isten jeleit, a pokolbéli élet büntetése várja. Az áják így szólnak:

„Akik pedig hazugságnak tartották a Mi jeleinket és fennhéjázóan elvetették, azok a [Pokol] tüzére kárhozottak és benne [égnek]örökké.” (Korán, 7:36)

„Akik azonban hisznek, és jótetteket cselekszenek - senkitől nem követelünk többet, mint amire képes -, azoknak a Paradicsom lesz az osztályrészük, és örökké benne lakoznak majd.” (Korán,7:42)