„(Van, akit) megaláz, (van, akit) fölemel.” (Korán, 56:3)
Minden embernek megvan a maga értelmi szintje. Minden ember lát, gondolkodik és képes következtetéseket levonni. Ha az ember például saját teste működésének tökéletességét nézi, egy nagyon sok részletre kiterjedő rendszert fog látni. Ha elgondolkozik, az értelem milyen foka nyilvánul meg ennek a rendszernek a részleteiben, könnyen tudatára ébred, hogy létezik valaki, aki mindezt megtervezte és létrehozta.
Amit itt említettünk, az persze azokra vonatkozik, akik használják az adottságaikat. Velük szemben, vannak olyan emberek is, akik egyáltalán nem gondolkodnak el az egyes eseményeken, amelyek velük történnek. Ők alkotják az emberek többségét ezen a Földön.
Akik gondolkodnak és megfogadják az intést, azok azok, akiket Isten felemelt. Ezek az emberek azon munkálkodnak, hogy pontosan megtegyék azt, ami szükséges ahhoz, hogy Isten szolgái legyenek és ebbéli tulajdonságukkal teljesen elütnek a többi embertől. A másik csoport (vagyis azok, akik nem gondolkodnak), hiába van birtokában csak az emberre jellemző képességeknek, nem használja ki őket, és alacsonyabb rendű életet él. Akár egyfajta állat, olyan életformát választanak, amely fizikai igényeik kielégítésére irányul. Ezek az emberek is Isten teremtményei, ám mivel nem használják lelkiismeretüket, nem gondolkodnak és teljesen hétköznapi életet élnek, ők azok, akiket Isten lealacsonyított. Velük kapcsolatban a Korán ezt a példát hozza fel:
A hitetlenek hasonlatosak ahhoz a jószághoz, amelyet valaki szólít, de az nem hall meg mást, csak [hangos] hívást és kiáltást. Süketek [ők], némák és vakok. Nem használják az eszüket. (Korán, 2:171)
