• 1. "A Könyv leküldése Allahtól van, a Mindenhatótól, a Bölcstől."
  • 2. "Bizony, igazsággal küldtük le neked a Könyvet, szolgáld hát Allahot, kizárólagos hittel Neki szentelve a vallást."
  • 3. "Bizony, Allahé a kizárólagos, tiszta vallás. És azok, akik védelmezőket választanak Rajta kívül, azt mondják: „Csak azért imádjuk őket, hogy közelebb vigyenek minket Allahhoz!” Bizony, Allah ítélkezni fog közöttük azzal kapcsolatban, amiben különböznek. És Allah nem vezeti azt, aki hazug, hitetlen."
  • 4. "Ha Allah fiat akart volna magához venni, azt választhatott volna, akit csak akar, abból, amit teremtett. Magasztaltassék Ő! Ő Allah, az Egyetlen, az Ellenállhatatlan."
  • 5. "Ő teremtette az egeket és a földet igazsággal. Ő teríti az éjszakát a nappalra, és ő teríti a nappalt az éjszakára. Ő rendelte alá a Napot és a Holdat, mindegyik kijelölt ideig fut. Bizony, Ő a Mindenható, a Megbocsátó."
  • 6. "Ő teremtett benneteket egyetlen lélekből, aztán létrehozta belőle a társát. És a jószágokból nyolc fajtát küldött le nektek. Ő teremt meg benneteket az anyáitok méhében, teremtéssel teremtés után, háromszoros sötétségben. Ez Allah, a ti Uratok, Övé az uralom! Nincs más isten, csak Ő, hogyan fordulhattok hát el? "
  • 7. "Ha nem hisztek, hát bizony, Allah nincs rátok szorulva. És Ő nem szereti a hálátlanságot a szolgáiban. Ám ha hálásak vagytok, azt megelégedéssel fogadja tőletek. És egyetlen teherhordó sem hordozhatja másnak a terhét. Aztán Uratokhoz van a visszatérésetek, és Ő tájékoztatni fog benneteket arról, amit cselekedtetek. Bizony, Ő a Tudója annak, hogy mi van a keblekben. "
  • 8. "És amikor nehézség éri az embert, Ő Urát szólítja, Hozzá fordulva, aztán amikor Ő kegyeket ad neki Tőle magától, elfelejti azt, ami miatt korábban fohászkodott Hozzá, és társakat állít Allah mellé, hogy félrevessen az Ő útjáról. Mondd: „Érezzétek jól magatokat a hitetlenségetekben egy ideig! Bizony, ti a Tűz társai közé tartoztok.”"
  • 9. "Vagy talán ő olyan, mint az, aki elkötelezetten engedelmes, az éjszaka óráiban leborulva és állva, félve a Túlvilágot, és remélve Ura kegyelmét? Mondd: „Vajon egyenlők-e azok, akik tudnak, azokkal, akik nem tudnak?” Csak azok emlékeznek meg, akik értenek."
  • 10. "Mondd: „Ti szolgáim, akik hisztek! Féljétek Uratokat! Azoknak, akik jót cselekszenek ezen a világon, jó jár majd az Ítélet Napján és a Túlvilágon. És Allah földje tágas! Csak a türelmesek kapják meg a fizetségüket teljes egészében, elszámolás nélkül. "
  • 11. "Mondd: „Bizony, az parancsoltatott nekem, hogy szolgáljam Allahot, kizárólagos hittel Neki szentelve a vallást,"
  • 12. "és az parancsoltatott nekem, hogy az első legyek a muszlimok közül.”"
  • 13. "Mondd: „Bizony, ha nem engedelmeskedem Uramnak, félem egy hatalmas Nap büntetését!”"
  • 14. "Mondd: „Allahot szolgálom, kizárólagos hittel Neki szentelve a vallásomat."
  • 15. "Szolgáljátok hát Rajta kívül azt, akit akartok!” Mondd: „Az igazi vesztesek azok, akik elveszítik saját magukat és a családjukat a Feltámadás Napján! Hát nem ez a nyilvánvaló veszteség?”"
  • 16. "Tűzből való árnyékok lesznek felettük és alattuk. Ezzel kelt félelmet Allah a szolgáiban! Féljetek hát Engem, szolgáim! "
  • 17. "És azok, akik elkerülik a hamis istenségeket, nehogy őket imádják, és Allahhoz fordulnak, nekik jó hír van! Mondj hát jó híreket a szolgáimnak,"
  • 18. "akik hallgatnak a Szóra, és követik a legjobbat abból, ők azok, akiket Allah vezetett, és ők azok, akik értenek. "
  • 19. "Vajon az (egyenlő velük), akire beigazolódott a büntetés szava? Talán meg tudod menteni azokat, akik a Tűzben vannak?"
  • 20. "De azok, akik félik Urukat, nekik még több hajlék jár, melyek felett további hajlékok lesznek, amelyek alatt folyók folynak. Allah ígérete ez, és Allah nem szegi meg az ígéretét."
  • 21. "Hát nem látod, hogy Allah vizet küld le az égből, és forrásokként fakasztja őket a földön, és különböző színű terméseket sarjasztunk általa, aztán megfakulnak, és látod, hogy elsárgulnak, aztán törmelékké teszi őket? Bizony, ebben emlékeztető van azoknak, akik értenek."
  • 22. "Akinek a kebelét Allah kitárta az Iszlámra, az Urától való fényt követ, (nemde)? Jaj hát azoknak, akiknek a szíve megkeményedett az Allahról való megemlékezéssel szemben! Ők azok, akik nyilvánvaló tévelygésben vannak."
  • 23. "Allah leküldte a legjobb beszédet, egy hasonló Könyvet, ami gyakran ismételt. Akik félik Urukat, azoknak a bőre megremeg tőle, aztán a bőrük és a szívük megnyugszik az Allahra való emlékezésben. Ez Allah vezetése, amellyel vezeti azt, akit akar. És akit Allah tévelygésbe enged, annak nincs vezetője."
  • 24. "Vajon a Feltámadás Napján ki az, aki az arcával képes felfogni a legrosszabb büntetést? És azt mondják majd a bűnösöknek: „Ízleljétek meg, amit megkerestetek!”"
  • 25. "Akik előttük voltak, meghazudtoltak, ezért eljött hozzájuk a büntetés onnan, ahonnan nem várták."
  • 26. "És Allah megízleltette velük a megaláztatást az evilági életben, és bizony a Túlvilág büntetése nagyobb, bárcsak tudnák!"
  • 27. "És bizony, ebben a Koránban mindenféle hasonlatot állítunk az embereknek, hogy megemlékezhessenek. "
  • 28. "Arab Korán ez, ferdeség nélkül, hogy istenfélők lehessenek."
  • 29. "Allah hasonlatot állít: egy ember, aki egymással vitázó társak tulajdona, és egy másik, aki kizárólag egy ember tulajdona – vajon egyenlők-e összehasonlítva? Dicsőség és hála Allahnak! De nem, a legtöbben közülük nem tudják. "
  • 30. "Bizony, meg fogsz halni, és bizony, ők is meg fognak halni."
  • 31. Aztán bizony a Feltámadás Napján Uratok előtt fogtok vitatkozni.
  • 32. "Ki tehetne nagyobb rosszat, mint az, aki hazudik Allah ellen, és tagadja az igazságot, amikor eljön hozzá? Hát nincs-e lakhelye a Pokolban a hitetleneknek? "
  • 33. "És az, aki elhozta az igazságot, és akik hittek benne – ők azok, akik istenfélők."
  • 34. "Uruknál meglesz mindenük, amit csak akarnak. Ez a jótevők fizetsége, "
  • 35. "hogy Allah eltávolíthassa tőlük a legrosszabbat, amit tettek, és megadja nekik a jutalmukat a legjobbért, amit tettek. "
  • 36. "Hát nem elegendő Allah az Ő szolgájának? És mégis azokkal próbálnak fenyegetni, akik Rajta kívül vannak! És akit Allah tévelygésbe enged, annak nincs vezetője."
  • 37. "És akit Allah vezet, azt nincs, aki tévelygésbe vigye. Hát nem Allah a Mindenható, a bosszú Birtokosa?"
  • 38. "És ha megkérdezed őket, hogy ki teremtette az egeket és a földet, biztosan azt fogják mondani: „Allah!” Mondd: „Akkor elgondolkodtatok-e azon, amit Allahon kívül imádtok? Ha Allah ártalmat akarna nekem, vannak-e eltávolítói a Tőle való ártalomnak? Vagy ha kegyelmet akarna nekem, vannak-e visszatartói az Ő kegyelmének? Mondd: „Elegendő Allah nekem, Rá hagyatkozzanak a hagyatkozók!”"
  • 39. "Mondd: „Népem! Cselekedjetek a helyzetetek szerint. Bizony, én is cselekszem. És hamarosan meg fogjátok tudni,"
  • 40. "Hogy kire jön el a büntetés, ami megalázza, és kire ereszkedik le az örökké tartó büntetés!”"
  • 41. "Bizony, leküldtük neked a Könyvet, az emberiség számára, igazsággal. És aki vezetve van, az a saját lelkéért van, és aki tévelygésbe megy, az csak a saját lelke ellenében megy tévelygésbe. És te nem vagy az ő ügyeik rendezője."
  • 42. "Allah veszi el a lelkeket a haláluk idején, és akik nem haltak meg, azokét elveszi, mikor alszanak. Bizony, ebben jelek vannak a népnek, amely elgondolkodik."
  • 43. "Vagy talán közbenjárókat választottak Allahon kívül? Mondd: „Még akkor is, ha azoknak nincs semmijük, és nem is értenek?”"
  • 44. Mondd: „Allahé minden közbenjárás! Övé az egek és a föld királysága. Aztán Hozzá lesztek visszavitetve.”
  • 45. "És amikor Allahot egyedül említik, azoknak a szíve, akik nem hisznek a Túlvilágban, ellenkezéssel telve húzódik vissza, és amikor azokat említik, akik Rajta (Allahon) kívül vannak, íme! Örvendeznek."
  • 46. "Mondd: „Allah! Az egek és a föld Teremtője, a láthatatlan és a kinyilvánított dolgok Tudója, Te fogsz ítélni a szolgáid között abban, amiben különböztek!” "
  • 47. "És ha a bűnösöké lenne minden, ami a földön van, és még egyszer annyi, felajánlanák, (hogy kiváltsák magukat azzal) a Feltámadás Napja büntetésének gonoszából. És meg fog nyilvánulni nekik Allahtól az, amit nem vettek számításba."
  • 48. "És megjelenik nekik a gonosza annak, amit cselekedtek, és körülveszi őket az, amin korábban gúnyolódtak. "
  • 49. "És amikor nehézség éri az embert, Hozzánk fohászkodik, aztán, mikor Tőlünk való kegyet adunk neki, azt mondja: „Ez csak a tudás miatt adatott nekem!” De nem! Ez próbatétel, de a legtöbben közülük nem tudják."
  • 50. "Bizony, ezt mondták azok, akik előttük voltak, de nem használt nekik az, amit kerestek."
  • 51. "Aztán lesújtott rájuk a rossza, annak, amit kerestek. És akik ezek közül bűnt követtek el, azokra is le fog sújtani a rossza annak, amit kerestek, és nem fognak tudni elmenekülni."
  • 52. "Hát nem tudják, hogy Allah kibővíti az ellátást annak, akinek akarja, és leszűkíti (akinek akarja)? Bizony, ebben jelek vannak a népnek, amely hisz. "
  • 53. "Mondd: „Szolgáim, akik igazságtalanok voltatok saját magatokkal szemben! Ne mondjatok le Allah kegyelméről. Bizony, Allah megbocsát minden bűnt. Bizony, Ő Megbocsátó, Irgalmas.”"
  • 54. "És forduljatok Uratokhoz, és vessétek alá magatokat Neki, mielőtt eljön hozzátok a büntetés! Akkor már nem lesztek megsegítve. "
  • 55. "És kövessétek a legjobbat abból, ami leküldetett nektek Uratoktól, mielőtt eljönne hozzátok a büntetés hirtelen, mikor nem is várjátok,"
  • 56. "nehogy egy lélek is azt mondja: „Jaj, mennyire bánom azt, amit elhanyagoltam Allahhal kapcsolatban, és hogy a gúnyolódók között voltam!” "
  • 57. "Vagy nehogy azt mondja: „Bárcsak Allah vezetett volna, akkor az istenfélők között lettem volna!”"
  • 58. "Vagy nehogy azt mondja, amikor látja a büntetést: „Bárcsak lenne még egy esélyem, akkor a jót cselekvők között lehetnék!”"
  • 59. "Azt válaszolják majd nekik: „Nem! Bizony, eljöttek hozzátok az Én ájáim, de ti meghazudtoltátok azokat, és fennhéjázók voltatok, és a hitetlenek közé tartoztatok!”"
  • 60. " És a Feltámadás Napján látni fogod azokat, akik hazudtak Allahról, az arcuk meg lesz feketedve. Hát nincs-e a Pokolban hajléka a fennhéjázóknak?"
  • 61. "És Allah megmenti azokat, akik istenfélők voltak, a sikerük helyére. Semmi rossz nem fogja érni őket, és nem fognak szomorkodni."
  • 62. "Allah minden dolog Teremtője, és Ő minden dolog Rendezője."
  • 63. "Övéi az egek és a föld kulcsai. És akik nem hisznek Allah ájáiban, ők a vesztesek. "
  • 64. "Mondd: „Vajon azt parancsoljátok nekem, hogy Allahon kívül mást szolgáljak, ti tudatlanok?” "
  • 65. "És bizony, ki lett nyilatkoztatva neked, és azoknak, akik előtted voltak, hogy ha társítasz, a cselekedeteid bizony hiábavalóak lesznek, és bizonnyal a vesztesek között leszel."
  • 66. "De nem! Allahot szolgáld, és legyél a hálásak közül való!"
  • 67. "És nem mérték fel Allahot a valódi mértéke szerint. És a föld teljesen az Ő szorításában lesz a Feltámadás Napján, és az egek össze lesznek hajtva az Ő jobb kezében. Magasztaltassék Ő! És messze felette áll annak, amit társítanak! "
  • 68. "És megfúvatik a harsona, és holtan esik össze mindenki, aki az egekben és a földön van, kivéve, akit Allah akar. Aztán megfúvatik másodszor is, és íme! Állnak és várnak. "
  • 69. "És a föld ragyogni fog Ura fényével, és a Könyv a helyére helyeztetik, és a próféták és a tanúk előhozatnak. És igazsággal lesz majd ítélve közöttük, és nem lesznek velük igazságtalanok. "
  • 70. "És minden lélek teljességében megkapja a fizetségét azért, amit cselekedett. És Ő a Tudója annak, amit cselekszenek."
  • 71. "És azokat, akik hitetlenek, csoportokban hajtják a Pokolba, amíg, mikor elérik, a kapui megnyittatnak, és az őrzői azt mondják nekik: „Hát nem jöttek hozzátok Küldöttek saját magatok közül, akik Uratok ájáit olvasták nektek, és figyelmeztettek benneteket ennek a napotoknak a találkozására?” Azt mondják majd: „De bizony, de a büntetés szava beigazolódott a hitetlenek ellen!”"
  • 72. "Azt mondják majd nekik a Pokol őrei: „Lépjetek be a Pokol kapuján, hogy benne lakozzatok örökké! És nyomorúságos a fennhéjázók hajléka!”"
  • 73. "És azokat, akik félték Urukat, a Kerthez kísérik csoportokban, amíg, amikor elérik, a kapui megnyittatnak, és az őrizői azt mondják nekik: „Béke legyen veletek! Jól cselekedtetek, lépjetek hát be, hogy benne lakozzatok örökké!” "
  • 74. "És azt mondják majd: „Dicsőség és hála Allahnak, Aki beteljesítette nekünk az ígéretét, és örökül adta nekünk a földet. Letelepedhetünk a Kertben, ahol csak akarunk. Milyen kitűnő a jót cselekvők jutalma!”"
  • 75. "És látni fogod az angyalokat, ahogy körülveszik a Trónt, Uruk dicséretét magasztalva. És igazsággal lesz ítélve közöttük, és azt fogják mondani: „A dicséret és hála Allahot illeti, a Világok Urát!” "
OSSZA MEG
logo
logo
logo
logo
logo
  • 1.Al-Fatiha
  • 2.Al-Baqarah
  • 3.Ál'-Imrán
  • 4.An-Nisza
  • 5.Al-Maidah
  • 6.Al-Anam
  • 7.Al-Araf
  • 8.Al-Anfal
  • 9.At-Taubah
  • 10.Júnusz
  • 11.Hud
  • 12.Juszuf
  • 13.Ar-Rad
  • 14.Ibrahim
  • 15.Al-Hidzsr
  • 16.An-Nahl
  • 17.Al-Iszra
  • 18.Al-Kahf
  • 19.Marjam
  • 20.Ta Ha
  • 21.Al-Anbija
  • 22.Al-Hadzs
  • 23.Al-Mu'minún
  • 24.An-Núr
  • 25.Al-Furqan
  • 26.As-Suara
  • 27.An-Naml
  • 28.Al-Qaszasz
  • 29.Al-Ankabút
  • 30.Ar-Rúm
  • 31.Luqman
  • 32.Asz-Szadzsda
  • 33.Al-Ahzab
  • 34.Szaba
  • 35.Al-Malaika/Al-Fátir
  • 36.Já Szín
  • 37.Asz-Szaffat
  • 38.Szad
  • 39.Az-Zumar
  • 40.Al-Ghafir)
  • 41.Fusszilat
  • 42.As-Súra
  • 43.Az-Zukhrúf
  • 44.Ad-Dukhan
  • 45.Al-Dzsáthije
  • 46.Al-Ahqaf
  • 47.Muhammad
  • 48.Al-Fath
  • 49.Al-Hudzsurat
  • 50.Qaf
  • 51.Adh-Dharijat
  • 52.At-Túr
  • 53.An-Nadzsm
  • 54.Al-Qamar
  • 55.Ar-Rahman
  • 56.Al-Wákiah
  • 57.Al-Hadíd
  • 58.Al-Mudzsádilah
  • 59.Al-Hasr
  • 60.Al-Mumtahina
  • 61.Asz-Szaff
  • 62.Al-Dzsumah
  • 63.Al-Munáfikún
  • 64.At-Taghabun
  • 65.At-Talaq
  • 66.Al-Tharim
  • 67.Al-Mulk
  • 68.Al-Qalam
  • 69.Al-Haqqah
  • 70.Al-Ma'aridzs
  • 71.Núh
  • 72.Al-Dzsin
  • 73.Al-Muzzamil
  • 74.Al-Muddathir
  • 75.Al-Qijamah
  • 76.Al-Inszan
  • 77.Al-Murszalat
  • 78.An-Naba
  • 79.An-Naziat
  • 80.Abasza
  • 81.At-Takwír
  • 82.Al-Infitar
  • 83.Al-Mutaffifín
  • 84.Al-Insiqaq
  • 85.Al-Burúdzs
  • 86.At-Tariq
  • 87.Al-Ala
  • 88.Al-Ghasija
  • 89.Al-Fadzsr
  • 90.Al-Balad
  • 91.As-Samsz
  • 92.Al-Lajl
  • 93.Ad-Duha
  • 94.Al-Insirah
  • 95.At-Tín
  • 96.Al-Alaq
  • 97.Al-Qadr
  • 98.Al-Bajjinah
  • 99.Az-Zalzalah
  • 100.Al-Adijat
  • 101.Al-Qarijah
  • 102.At-Takáthur
  • 103.Al-Aszr
  • 104.Al-Humazah
  • 105.Al-Fíl
  • 106.Qurajs
  • 107.Al-Maun
  • 108.Al-Kauthar
  • 109.Al-Káfirún
  • 110.An-Naszr
  • 111.Abu Lahab
  • 112.Al-Ikhlasz
  • 113.Al-Falaq
  • 114.An-Nasz