Azok az emberek, akik nem hisznek Istenben, életük során gyakran érzik úgy, hogy megbántak valamit. Mivel nem alázatosak, a nehézségekkel szemben, vagy ha hibáznak, rettentően kellemetlenül érzik magukat. Életük során számos eseménnyel kapcsolatban azt mondják „bárcsak”; „bárcsak megtettem volna”, „bárcsak szóltam volna”, „bárcsak elmentem volna”…
Van azonban valami, ami sokkal fontosabb, ez pedig az, hogy a túlvilágon sokkal jobban fognak majd bánni mindent, ami evilági életük része volt. Azok az emberek, akik egész életükben hátat fordítottak a vallásnak, a túlvilágon minden pillanatot bánni fognak, amit a Földön töltöttek. Hiszen az evilágon sokszor figyelmeztették őket, az igaz útra hívták őket. Földi életük során nagyon sok idő állt rendelkezésükre, hogy elgondolkodjanak és rátaláljanak a helyes útra. Ők azonban nem törődtek ezzel, nem hallgattak oda, amikor intették őket, úgy érezték, az evilági élet soha nem fog véget érni s ez elfelejtette velük a túlvilágot. Pedig amikor a Pokollal lesz találkozásuk, már nem térhetnek vissza a Földre, hogy helyrehozzák, amit elrontottak.
Ennek a könyvnek az a célja, hogy figyelmeztessen egy olyan napra, amikor az emberek azt mondják: „bárcsak használtuk volna az eszünket, bárcsak ne hazudtoltuk volna meg Urunk jeleit, bárcsak hallgattunk volna az intők szavára”. Egy olyan napra, amikor az ember olyannyira bánja mindazt, amit tett, hogy azt kívánja, bárcsak por lenne. Ennek a könyvnek az a célja, hogy arra hívja az embereket, éljenek Istenért, amíg még van lehetőség a változtatásra.
