avatar

Adnan Oktar

Prófétánk (béke legyen vele) a Koránból tudta meg, mik azok a dolgok, amik tilosak. Nem létezik megengedett és tiltott dolog a Koránon kívül. Hz. Aishától megkérdezték: „Mi volt Allah Küldöttének (béke vele) a tanítása (szunnája)?” Ő pedig azt felelte: „A Korán”. Ne akadékoskodjatok hát! A Koránon kívül nincsen tilos és megengedett.
2015. Április 19
avatar

Adnan Oktar

A hívők akkor is boldogok, ha Allah csak kevés lehetőséget ad nekik. Ha csupán kevés szép dolog veszi körül őket, az számukra már nagyon szép. Például, ha a muszlim embernek van egy kis terített asztala, azzal ő már boldog. De a hitetlenek nem ilyenek, akármilyen pompásan díszített, nagy asztaluk van is, jobbat akarnak. A hívő ember tud hálát adni, hálás az állapotáért, a helyzetéért.
2014. December 30
avatar

Adnan Oktar

Ha az ember hálás, jólétben él és egyre többet kap. Mit jelent hálásnak lenni? Azt jelenti, hogy az ember követi a Koránt, Allahra hagyatkozik, elégedett Allahhal. Az emberek nem elégedettek Allahhal. Folyton panaszkodnak. Meg vannak győződve arról, hogy Allah – bocsássa meg nekik ezt a gondolatot – igazságtalan velük. Így várják a bőséget? Hát így nem lesz benne részük. Allah azt mondja: „Ha hálásak vagytok, még többet adok nektek.” Az emberek nem hisznek ebben. Azt mondják: „Nem, ez lehetetlen.” Tessék, ha azt mondod, „lehetetlen”, akkor épp, hogy csak éldegélni fogsz.
2015. Február 8
avatar

Adnan Oktar

A Mindenható Allah azt mondja: „Adjatok hálát Nekem”, vagyis legyetek rendes, jó muszlimok, „és még többet adok nektek”. És valóban többet ad. Bárkiről legyen is szó, kivétel nélkül többet ad neki.
2015. Május 2
avatar

Adnan Oktar

Az iszlám már rég domináns lehetett volna a világon. Csak azért nem lett még az, mert kitalált utasításokkal, melyek nincsenek is benne a Koránban, kínozzák, gyötrik a nőket.
2015. Április 26
avatar

Adnan Oktar

Az őszinteséget szüntelenül fejleszteni, erősíteni kell. Ez szükségszerűen időt és fáradozást igényel. Az őszinteség nehézséget okoz az embernek. Őszinte vagy, nem tudsz aludni. Őszinte vagy, elfáradsz.
2015. Április 24
avatar

Adnan Oktar

Ne gondold, hogy hatalmas energiákat kell befektetned ahhoz, hogy a hitben elmélyülhess. Ha az ember igazán őszinte, a hite azonnal mély. Ezért látják az emberek a vallást olyan nehéznek. Azt mondja az ember: „Sokat kell elmélkednem, nagyon mélyen el kell gondolkodnom.” Te nem vagy képes mélyen elgondolkodni csupán az által, hogy ezt akarod tenni. Allah az, aki megadja neked a mélyreható gondolkodás lehetőségét. Neked nincsen saját erőd. Vagyis akkor mit tehetsz? Őszinte leszel. Őszinte leszel és Allahtól kérsz.
2015. Április 24
avatar

Adnan Oktar

Az embernek nem olyan könnyű őszinteségre szert tennie. Az ember szenved, megfárad, sőt olykor el is keseredik. Te el vagy kényeztetve. A hasznodra oda tudsz figyelni, és arra, amire akarsz. Úgy véded az érdekeidet, akár egy csecsemőt. Hol van itt az őszinteség?
2015. Április 24
avatar

Adnan Oktar

A Próféta, a saját nevében, nem tehet hozzá utólag a Koránhoz engedményeket vagy tiltásokat. Erre vonatkozólag egyértelmű áják vannak a Koránban.
2015. Március 18
avatar

Adnan Oktar

Kevés idő maradt hátra az Ítélet Napjáig. Úgy tűnik, muszáj, hogy Jézus (béke vele) és a Mehdi (béke vele) ismerje a „hurúf al-muqatta’at”, vagyis a Korán önálló, elkülönített betűinek jelentését, Allah engedelmével. Ugyanis jelenleg nincs más, akinek használnia kellene, már csak ők maradtak.
2014. Augusztus 1
avatar

Adnan Oktar

2081 után a világot kegyetlen emberek kezdik ellepni, akik még elvetemültebbek lesznek, mint a Fáraó, vagy a daddzsal. Ha Fáraó látná őket, megdöbbenne a kegyetlenségükön. Ha a daddzsal látná őket, megdöbbenne. Ha Nimród látná őket, megdöbbenne. Mindegyikük olyan lesz, mint egy Nimród, mint egy daddzsal. A világ egyenesen pokoli, élhetetlen hellyé változik.
2014. Október 5
avatar

Adnan Oktar

Jelen pillanatban Földünk körül, mint a felhők, sokasodnak az égitestek. Olyan esemény ez, amely a világ végét, az Ítéletnap közeledtét jelzi. Arra várnak, hogy Allah kiadja nekik a támadás parancsát.
2014. Május 18.
avatar

Adnan Oktar

Jézusnak, a Messiásnak (béke vele) nagyon éles tekintete az, amiről a leginkább felismerhető. Rendkívül átható, okos a tekintete. Szürke a szeme, nem zöld, hanem szürke. Ebben József prófétára (béke vele) hasonlít.
2016. Január 29
avatar

Adnan Oktar

Elérkezett ennek a világnak a vége, és a Mindenható Allah azt akarja, hogy dicsőségesen érjen véget. Nem akarja, hogy társításban és nyomorúságos helyzetben tűnjön le akár a kereszténység, akár a zsidóság, akár a muszlimság. Azt akarja, hogy mindhárom az Egyetlen Isten hitében és dicsőséggel érjen véget. Hazreti Mehdi (béke vele) megjelenése, Jézus, a Messiás (béke vele) eljövetele és az iszlám uralma következik. Azután már folyamatos hanyatlásban lesz része a világnak.
2016. Február 5
avatar

Adnan Oktar

Jézus (béke vele) nagyon sármos, európai fiatalemberként fog megjelenni. Fiatalemberként, aki jóvágású, rendezett külsejű, okos, és nem emlékszik a múltjára. Úgy véljük, nem lesz túl meghökkentő a fellépése, hiszen kétely bujkál majd benne, az emberek nem tudhatják biztosan, hogy ő-e Jézus. Még ő maga sem fogja azt mondani: „Bizony, én vagyok Jézus”, hanem azt fogja mondani: „Hasonlítok rá, lehet, hogy én vagyok.”
2015. Április 21.
avatar

Adnan Oktar

A muszlimok nagyon nyugodtan élnek, bárhol vannak is, kiegyensúlyozottak. Allahra hagyatkoznak, bíznak Benne, ezért amikor feltámadnak a túlvilágon, akkor is végtelenül nyugodtak lesznek. Az Ítélet Napját például boldogan nézik végig.
2015. Február 24
avatar

Adnan Oktar

Allah, Gaffar (Elnéző) és Rahím (Irgalmas). Egy hívő ember, egy olyan ember, aki fél Allahtól, nem kerülhet a Pokolra. Aki féli Allahot, az amúgy is megteszi azt, amit a vallás megkíván. Nincsen második lehetőség. Őket hívőknek teremtette az Isten.
2015. Február 24
avatar

Adnan Oktar

A képmutató egyáltalán nem vonatkoztatja magára a Korán figyelmeztetéseit. Meg van győződve arról, hogy vele minden rendben van. Bár egyáltalán nem őszinte, nem erkölcsös, szentül hiszi, hogy a túlvilágon neki nagyon jó lesz majd. Pedig Allah tudtunkra adja, hogy a túlvilágon a képmutatók lesznek a Pokol legalján.
2016. Január 25
avatar

Adnan Oktar

Ha az ember a hívők népéhez tartozik, akkor – Allah engedelmével – ne féljen. Allah, nem égeti meg a hívőket, nem égeti meg azt, aki eljutott oda, hogy feltegye magának a kérdést: „Én létezem, ki teremtett engem?”, és aki képes az istenfélelemre. Csak ennyit árulok el, ebből érteniük kell. Milyen teremtményekből áll a Pokol népe? Azt nem képesek felfogni. A Pokol népe halott.
2015. Február 24
avatar

Adnan Oktar

A Pokol népe célzatosan a Pokolra van teremtve. Vagyis olyan, különleges lények ők, akiknek Isten nem adott vezetést, hanem a hitetlenség jellegzetességével együtt teremtette meg őket.
2015. Február 7
avatar

Adnan Oktar

A túlvilágon megkérdeznek majd a pénzről, a javakról, a vagyonról, de a legfontosabb dolog, amivel kapcsolatban kérdőre vonnak, az idő lesz. Allah, mindannyiunknak felteszi majd a kérdést: „Mivel töltötted el az idődet?” Egy hívőnek egy pillanatra sem szabad megfeledkeznie erről az igazságról.
2016. Február 11
OSSZA MEG
logo
logo
logo
logo
logo