avatar

Adnan Oktar

Egy hívő ember nagyon fontosnak tartja a fohászkodást. Allah a fohásza miatt becsüli a hívőt.
2015. Március 10
avatar

Adnan Oktar

Allah spirituális értelemben véve hatalmas. Allahnak nincsen szüksége arra, hogy fizikailag hatalmas legyen, hiszen Ő kívül áll a téren és az időn. A tér és az idő számunkra létezik.
2015. Február 9
avatar

Adnan Oktar

Allah fénye az egész világegyetemnek. A fény a lehető legszebb látvány, amit emberi elme befogadhat. Megnyugvást adó gyönyörűség, békesség, amely a hitből fakad.
2014. Augusztus 16
avatar

Adnan Oktar

Mi mindannyian, Allah szolgái vagyunk, akik a tudatlanság állapotában élünk. Egyedül Allah az, aki Tud (’Álím’). Mi semmit nem tudunk, csupán azt, amire Allah megtanít minket.
2014. Július 6
avatar

Adnan Oktar

Ez a világ nem valóság, a túlvilág a valóság. Mivel ez a hely a próbatételek helye, a Pokolnak és a Paradicsomnak a jegyeit is magán viseli. A hívő emberek használják az eszüket, és elengedik a Pokol tulajdonságait, így megtisztulnak tőlük. S mivel a Paradicsom tulajdonságait helyezik előtérbe az életükben, tökéletes emberi lényekként mutatkoznak meg.
2014. Szeptember 10.
avatar

Adnan Oktar

Létezik egy kitalált hadísz, miszerint: „Ez a világ a muszlim számára pokol.” Már miért volna pokol? A hit fényével ez a világ olyanná válik, mint a Paradicsom.
2014. Június 18
avatar

Adnan Oktar

Ez a világ nem a sírás, hanem a nevetés helye. Ez a világ nem a Pokol, hanem a Paradicsom helye. Mi azt akarjuk, hogy ez a világ is olyan legyen, mint a Paradicsom, és a túlvilág is. Aki ezen a világon a Poklot akarja, az a túlvilágon is a Pokolban ragad.
2014. Július 1
avatar

Adnan Oktar

Olyan emberré válik, aki őszintén, tiszta szívvel ragaszkodik Allahhoz, mindent elfogad Tőle, a szenvedést, a fájdalmat is. Akkor Allah gazdaggá teszi majd őt. Boldoggá teszi őt. Allah azt mondja: „Akik az Én utamat járják, azoknak kiutat biztosítok, és megvédem őket.” Elgördíti az ember elől az akadályokat. Jól látható győzelmet ad számára. Ezek vitathatatlan, nyilvánvaló csodák. Kézzel fogható csodák. Semmi más nem történik.
2015. Május 2
avatar

Adnan Oktar

A hívő a haláláig hű marad Allahhoz. Elfogadja a mártírhalált, elfogadja, hogy veterán legyen, elfogadja a börtönt, elfogadja a menedékjogot. Hálát ad mindazért, ami történik vele, s akkor Allah megnyitja előtte az utat, ahogyan az ember nem is gondolná.
… 2015. Május 2
avatar

Adnan Oktar

Az embernek lehetnek hibái, hiányosságai, amikről beszél, de ugyanakkor együtt él velük. Jó, értjük, hogy veled ez és ez van, de akkor küzdj ellene, változz meg. „Én tudatlan vagyok, nem tudom” – mondja. Hát akkor szerezz tudást! „Én féltékeny vagyok” – mondja. Hát hagyd abba a féltékenykedést, neveld magad! Vagy azt mondja, ő félénk. Hát akkor legyél bátor!
2015. Április 26
avatar

Adnan Oktar

A fiatalok azért nőnek fel ilyen lázadónak, mert a darwinizmusra oktatják őket. Darwinista, materialista tanítás után az emberben nem marad szeretet. A szeretetet a vallásos érzület teremti meg.
2016. Február 27. > Tovább
avatar

Adnan Oktar

A modern gondolkodás a modern iszlám felfogás. Szeretet, irgalom, béke, jólét, szépség, udvariasság, jólneveltség, tisztelet, tisztesség, színvonal, a legfejlettebb technológia, virágzó művészet, ezek mind benne vannak az iszlámban. Az iszlám minden világnézetet becsül, minden embert tisztel. Ez milyen jó! A kommunizmus rendszere öl, fenyeget és visszaél a hatalommal, mindenkivel szemben, aki nem a kommunista szemlélet híve.
2014. November 11
avatar

Adnan Oktar

A kommunista szemléletmód megbénítja a gondolkodást: az ember nem vélekedhet másként, s ha mégis, akkor nem fejezheti ezt ki. Ez a gondolkodásmód elfojtja a kreativitást. Nem fejlődik se a fizika, se a kémia, se a művészetek, se a tudományok.
2014. November 11
avatar

Adnan Oktar

A kommunizmus éltető ereje, ütőere a darwinizmus. Ha ez az ütőér elpattan, akkor a kommunizmusnak vége. Ezért arra kérjük a kormányt, hogy az állami televízió és rádió csatornákon állítsa le a darwinista propagandát, és szüntesse be azt az általános iskolákban, a középiskolákban és az egyetemeken.
2016. Március 21
avatar

Adnan Oktar

A kommunista nem rossz; akkor lesz rossz, ha vért ont. A hitetlen sem rossz; akkor lesz rossz, ha zsarnokoskodik. Amúgy pedig, neki ez a nézete, tiszteletben tartjuk. Tehát, ezek a nézetek akkor rosszak, ha gyötrik, kínozzák az embereket és fájdalmat okoznak nekik.
2015. Február 21
avatar

Adnan Oktar

A daddzsal (Antikrisztus) rendszere kommunista nézetekkel beoltott muszlimok segítségével akarja felszámolni az iszlám vallást.
2014. November 30.
avatar

Adnan Oktar

A Mehdi szellemi mozgalma az elme csodálatos tevékenysége, mely folyamatosan reményt, lendületet, odaadást, lelkesedést ad a világnak, és véget vet a reménytelen lelkiállapotnak. Ennek eredményét, Isten engedelmével, 10-20 éven belül jobban fogjuk látni.
2014. Április 18
avatar

Adnan Oktar

A Mehdi korszaka életkedvet, lelkesedést és igyekezetet hoz. Lelket önt a muszlim világba. Máskülönben a muszlimok jó része könnyedén bekerülne a fáradtság, a lelkifurdalás, a reménytelenség kínzó örvényébe.
2014. Április 18
avatar

Adnan Oktar

Arra kell törekednünk, hogy a Koránban szereplő összes prófétára hasonlítsunk azok erkölcsét, értékrendjét tekintve. Például, csodálattal kell, hogy eltöltsön Salamon (béke vele) jóléte, esztétikai érzéke. Próbáljunk meg hasonlítani rá. A muszlimok egy része idegenkedik ettől, ez nagyon helytelen szemlélet.
2016. Március 26
avatar

Adnan Oktar

Ha az embernek nincsen hite, elveszti minden lelkesedését és élni akarását. Aki Isten szeretetével a szívében cselekszik, az lelkes. Nem kenődik el, nem stresszel. Ellenkező esetben hajlik az érzelmi irányítottságra, a romantikus hozzáállásra, a szomorkodásra, a félelemre.
2014. November 11
avatar

Adnan Oktar

Mózes vallásának forrásai szerint, a Mehdi természetét tekintve leginkább Mózeshez (béke vele), humorosságát tekintve pedig leginkább Salamonhoz (béke vele) fog hasonlítani.
2016. Március 25
OSSZA MEG
logo
logo
logo
logo
logo