avatar

Adnan Oktar

A szeretet hirdetésébe nem lehet belefáradni. Ki kell tartani a béke mellett, ki kell tartani a szeretet mellett. Például, két éven át beszél valaki a szeretetről, a harmadik évben belefárad, abba hagyja. Öt évig beszél a békéről, a hatodik évben már nem bírja. Ezt így nem lehet csinálni. Élete végéig ki kell tartania a béke, a szeretet mellett. Ez kötelesség.
2014. Október 13
avatar

Adnan Oktar

Amikor nincsen semmi probléma, az emberek tömegesen, szinte világméretekben egyesülve lázadnak az Isten ellen. Amikor elnyomástól szenvednek, akkor pedig rettentő módon könyörögnek Hozzá. Egyáltalán mi szükség van erre? Ne csináld, légy következetes, bánd meg a bűneidet Istennek. Adj hálát Istennek. Mondd: „Uram, Te hatalmas vagy, nagyon szeretlek Téged”, hogy mint az esőt, hullassa rád az áldásait. Miért keresed magadnak a bajt? Minek háborogsz? Miért sanyargatod magad?
2015. Május 10
avatar

Adnan Oktar

Meg fog halni az is, akinek teszed magad, és te is meg fogsz halni. Mivel hivalkodsz tulajdonképpen? Néhány ruhával, ékszerrel, talán kocsival, telefonnal… Testvérem, amikor eltemetnek, mindent itt fogsz hagyni. Ott marad az Iphone-od az asztalon, ott marad a számítógéped is, míg te már a föld alatt leszel a koporsóban.
2015. Április 29
avatar

Adnan Oktar

Mi nem hiszünk abban, hogy vérontással, fegyverrel bármit meg lehet oldani. Elutasítjuk a vérontást, a fegyverkezést, a fájdalmat, a kínszenvedést. Mi abban hiszünk, hogy az emberiség szeretettel, békességgel, testvériséggel, hittel, a Korán által fog megszabadulni a nehézségeitől.
2014. Október 13
avatar

Adnan Oktar

Allah az, aki létrehozza a sikert. A muszlimok között békességet szerezni kötelező cselekedet. Mi gondot fordítunk erre, ameddig csak tudunk. Ha ezen a héten nem valósul meg, megvalósul majd a jövő héten. Ha akkor sem, akkor majd az azt követő héten. De valahogyan sikerülni fog. Csak tenni kell érte. Nem szabad feladni a reményt, és félre állni.
2014. December 5
avatar

Adnan Oktar

Allah adjon jót mindannyiunknak, az egész nemzetünknek. Adjon békességet, testvériséget, összhangot, könnyebbséget, megnyugvást, lelki békét. Oltalmazzon a széthúzástól, ne támasszon ellenségességet testvér és testvér között. Békítse meg Urunk a testvéreket egymással, teremtsen a szívükbe barátságot, testvériséget, szeretetet. Allah oltalmazzon a gőgtől, az önteltségtől, a hivalkodástól, a pozíció és a rang utáni mohó vágyakozástól.
2014. December 13
avatar

Adnan Oktar

Az affektálás, a hivalkodás és a felvágás az emberek előtt kéz a kézben járnak. Szerencsétlen embereknek pózolsz! Azok is szerencsétlenek, te magad is az vagy! Meg fogsz majd halni és eltűnsz innét. Térj már magadhoz! Végül is húsból, csontból vagy. Mit változtat ezen az, ha magadra veszel egy ruhát? Mit változtat, ha van egy számítógéped, vagy egy telefonod? Hús és csont vagy, ezért meghalsz, eltemetnek a föld alá, darabokra esel szét és elrothadsz. Mire ez az affektálás, a hivalkodás, a felvágás?
2015. Április 29
avatar

Adnan Oktar

Allah szeretete nem engedi az embernek, hogy tehetetlen legyen. Egy muszlim nem felületes. Mindig tevékeny, lendületes és éber. Ha az ember felületes, mindenfelől gond és baj veszi körül, Isten őrizzen tőle.
2016. Március 6
avatar

Adnan Oktar

Egy hívő, istenfélő emberen látszik, érződik, hogy szereti és féli Istent, mert kiül az arcára a lelkesedés. Nem tapasztalod ezt olyan embereknél, akik lelkileg össze vannak törve, belül meg vannak zuhanva, fejben meg vannak semmisülve. Ők ugyanis elveszítették a kapcsolatukat Allahhal, és ezért felületesek, felületességük folytán pedig elhagyta őket a lelkesedés.
2016. Március 6
avatar

Adnan Oktar

A hívő embert motiválja a küzdelem heve. Ha az ember szívében tehetetlenség, felületesség van, akkor kimerültté, közömbössé válik. Magába zárkózik, hiszen nem érdekli a vallás, nem érdekli az istenfélelem. Nem érdekli Isten szeretete. Nincs benne lelkes izgalom, ami tükröződjön az arcán.
2016. Március 6
avatar

Adnan Oktar

Az istenfélelem, az Isten szeretete meggátolja, hogy az embernek értelmetlen legyen a tekintete. Ha valaki istenfélő, és bambán bámul bele a világba, arra nem létezik semmilyen magyarázat. Ha féli Istent, biztos, hogy a tekintete okos, éles és éber lesz.
2016. Március 6
avatar

Adnan Oktar

Az emberek azt mondják: „Nem kell ide túlvilág, nem kell ide a Mehdi irányítása, nem kell az iszlám egysége. Merüljünk el ennek a világnak a dolgaiban. Foglalkozzunk a csekkekkel, a számlákkal. Kereskedjünk kocsikkal.” Ez itt nem a szórakozás helye. Akkor Allah persze, hogy pokollá változtatja a világot. A Magasztos Allahnak célja van; a világ nem hiába teremtetett. Allah, világuralkodóvá akarja tenni az iszlámot, el akarja hozni a Mehdit, le akarja küldeni a földre és meg akarja mutatni az embereknek Jézust, aztán, egy idő múlva el akarja hozni az ítéletnapot, a világ végét, és meg akarja mutatni az embereknek a túlvilágot.
2015. Január 4
avatar

Adnan Oktar

Ennek a világnak nincsen olyan oldala, amit felhőtlenül élvezni lehetne, ugyanis az Édenkert az a hely, ahol az ember önfeledten élhet. Miért is választana félmegoldást azzal, hogy itt szórakozik? A hátán egy tonna teher, „na, gyere, mulassunk”. Az Édenkertben az a tonnányi súly lekerül a válláról, utána majd lehet szórakozni. Itt mindenütt szenvedésbe botlunk.
2015. Május 10
avatar

Adnan Oktar

Az idő gyorsan telik, és minket megállás nélkül az élet végéhez közelít. A halál felénk tart, mi pedig a halál felé. Van egy pont, ahol találkozunk, most éppen oda tartunk.
2014. December 13
avatar

Adnan Oktar

A reinkarnációban hinni felettébb ésszerűtlen dolog. Mi történik, ha az ember egy macska bőrébe bújik? Ez semmilyen nézőpontból nem lehet tanító, fejlesztő jellegű. Semmi értelme nincsen az ember próbatétele szempontjából. Idő kell az embernek a fejlődéshez, az érettséghez? Erre bőven van lehetősége az élete során ezen a földön. A felkészüléséhez tíz nap is elegendő lenne, Allah mégis 70-80 évet ad neki. Ez rengeteg idő a tanulásra.
2013. Március 7
avatar

Adnan Oktar

Allah azt mondja, hogy „ez a világ nem a játék és a szórakozás helye”. Azt mondja, „a játék és a szórakozás helye a Paradicsom. Ez a világ a próbatétel helyszíne.” Így aztán, ha leragadtok ennél a világnál, akkor eltévelyedtek és ennyi lesz az életetek, mondja. Ha azonban a túlvilágra jutást teszitek meg célotoknak, ha az Én tetszésemet teszitek meg célotoknak, akkor az örökkévalóságig boldoggá teszlek benneteket, mondja. Szórakozhattok, nevethettek kedvetekre. Aki leragad ennél a világnál, az csak szenved, én mondom nektek. Az mást sem csinál, csak küzd és vergődik.
2015. Május 10
avatar

Adnan Oktar

Az alantas én, a féltékenység és az önzés által abnormális impulzusokkal látja el a testet. Az ember azt hiszi, ezektől nem lesz semmi baja. De lesz! Tönkre teszik az embert. Az öngyilkosokat az alantas énjük taszítja bele a cselekedetükbe. Megőrjíti és öngyilkosságba hajszolja őket. Gyilkosság is azért történik, mert az illető enged az alantas énjének. Először Allah agresszív, természetellenes, nem helyénvaló érzéseket sugall az alantas énnek, azonban – a Korán segítségével – annak módját is megmutatja, hogyan védhetjük meg magunkat ezektől az érzelmektől. Erre épül a próbatétel rendszere. Az alantas énre úgy kell tekinteni, mint rendkívül veszélyes dologra, felettébb résen kell lenni vele, ügyelni kell rá. Minden téren azt kell keresnünk, mi az, ami leginkább elnyeri Allah tetszését.
2014. Május 31
avatar

Adnan Oktar

Nem létezik olyan, hogy reinkarnáció. Az ember csakis a túlvilágon támad föl, és vagy a Paradicsomba, vagy a Pokolba jut. Ezen kívül nincsen más, nincsen visszatérés ebbe a világba.
2013. Március 7
avatar

Adnan Oktar

Az alantas énnel kapcsolatban nem lehet pozitívan eljárni. Az alantas ént nem lehet mentegetni. Ez egy folyamatosan rosszat parancsoló erő, ami aktívan működik az ember lelkében.
2014. Május 31
avatar

Adnan Oktar

Az emberek nem tulajdonítanak jelentőséget az alantas énnek. Pedig az alantas én egy különleges, negatív erő, amit Isten az emberbe helyezett. Isten óvjon tőle, de képes megőrjíteni, gyilkosságra sarkallni, öngyilkosságba taszítani az embert. Mindez a szerencsétlenség és katasztrófa az alantas én nyomására történik. Az ember azt hiszi, nem ártalmas, pedig az, elragad, magával ránt, megfojt.
2014. Május 31
avatar

Adnan Oktar

A hitetlenség döbbenetesen nyomasztó, folyamatosan őrli az embert, és ő mégsem veszi ezt észre. Allah elszorítja a szívét, az ember mégsem érti, mi történik vele. Nem mennek jól a dolgai, egyik bosszúság éri a másik után, és nem érti, mi a helyzet. Azt hiszi, mindez véletlen. Hát létezik ennyi véletlen egymás után? Gondolkodj már egy kicsit! Nap, mint nap vesződsz valamivel. Minden nap fáj a lelked.
2015. Április 27
OSSZA MEG
logo
logo
logo
logo
logo